Barangă, a mestercsaló: doktori kutatásokat vezető egyetemi tanár lett, pedig középiskolát sem végzett
2020. október 12. 15:08, utolsó frissítés: 15:08
Mint szombaton írtuk, csalás gyanúja miatt hatósági nyomozás zajlik Laurențiu Barangăra, a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal vezetője ellen, aki a gyanú szerint érettségi oklevelek hamisításában vett részt, amelyeket aztán felsőoktatási diploma megszerzéséhez használtak, vagy a munkavállalásnál éltek vissza vele. Barangă éppen a botrány kitörése előtt – csütörtökön – benyújtotta felmondását, amelynek elfogadását a Pénzügyminisztérium megsürgette.
Időközben kiderült, hogy valójában nem abszolválta a középiskolai tanulmányokat, nem rendelkezik érvényes érettségi oklevéllel, és sosem töltötte be az Államtitkok Nyilvántartásának Országos Hivatalánál (ORNISS) az aligazgatói tisztséget – pedig a szakmai önéletrajzában ezt állította, de a hivatal cáfolta – írja a PressOne.
A Digi24 idézi a hivatal közleményét, amely tisztázza, hogy Laurențiu Barangă az utóbbi 4 évben nem is állt az ORNISS-al munkaszerződéses viszonyban, de amikor nekik dolgozott, akkor sem töltötte be soha az intézetvezetői aligazgatói pozíciót, hanem államtitkári tisztséget.
Laurențiu Baranga szakmai önéletrjaza, ami szerint az ORNISS aligazgatója 2009-túl mai napig / PressOne képernyőmentés. A csalással vádolt magas rangú tisztségviselőről kiderült, hogy az érettségi diplomáját 2016-ban a bukaresti Ítélőtábla hamisnak nyilvánította – az oklevélen lévő fotó nem egyezett a dokumentum másán lévő fényképpel – és további összesen 19 okiratát tekintették hamisnak/semmisnek, beleérve az egyetemi diplomáját és a doktori oklevelét is.
Bizonyíthatóan csak a 10 osztályt és egy szakiskolát végzett el, és sajtóértesülések szerint a 2012-ben kezdődő „politikai és akadémiai” karriere előtt esztergályosként dolgozott. Egyetemi diplomáját a „Teleorman megyei hamis diplomagyár”-ként elhíresült Alexandru Ghica Egyetemen szerezte, amelyhez a ziare.com értesülése szerint mintegy 15 ezer hamisan kibocsájtott dokumentum köthető – köztük Liviu Dragnea egyetemi diplomája is.
Laurențiu Barangăt ez nem akadályozta meg, hogy miután érvénytelenítették a hamisított akadémiai okleveleit, alig egy évvel később, 2017-ben, egyetemi tanári titulust szerezzen a tâgoviștei „Valahia” Egyetemen, illetve a bukaresti Agrártudományi és állatorvosi egyetemen (USAMV) doktorátusvezető jogú tanárként jelenjen meg.
A bukaresti USAMV a honlapjáról eltüntette a doktori programot, de a nyomai még ott vannak. PressOne képernyőmentés. Ezt követően, 2019. december 5-én Ludovic Orban kinevezte a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal vezetőjének, ami több évtizede felfele ívelő csalásokon alapuló "akadémiai és köztisztviselői" karriere csúcspontja lett. Viszont alig száradt meg a tinta a kinevezésén, az ügyészség vizsgálódni kezdett, mivel a tanulmányi dokumentumai gyanúsok voltak, és most, október 10-én léptek a hatóságok. (pressone / ziare.com / hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak