A szebeni USR-Plus katonai vezetést kér a megyei sürgősségi kórház és a DSP élére
2020. november 17. 10:57, utolsó frissítés: 11:08
Az USR-PLUS szövetség felkérte a Szeben megyei vészhelyzeti bizottságot és az Egészségügyi Minisztériumot, hogy a katonaságot bízzák meg a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) és a megyei sürgősségi kórház koordinálásával - tájékoztat az Agerpres.
„Úgy gondoljuk, ez az egyetlen megoldás, hogy a kórháznak és a DSP-nek korrekt és hatékony vezetősége legyen a jelenlegi válság kezelésében, tekintettel arra, hogy megyénkben a fertőzési arány napról napra folyamatosan növekszik. Ebben a helyzetben nem lehet új versenykiírást szervezni, és a katonai vezetők hatékonynak bizonyultak a válsághelyzetben a szucsávai, dévai és bukaresti DSP-nél" - áll az USR-PLUS Szövetség közleményében, amelyben azt is kifejtették, hogy a járvány után szakértőkből álló vezetést szeretnének, bárminemű politikai befolyás nélkül.
A felháborodás előzményének számít, hogy jelenleg a nagyszebeni közegészségügyi igazgatóság élére Adela Morar került, aki a pénteken lemondott volt igazgatótól, Gabriel Budescutól vette át az irányítást.
Az ügyhöz tartózik az is, hogy Liliana Coldea nem mondott le a sürgősségi kórház igazgatói posztjáról, bár Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes már többször kérvényezte azt. (Agerpres, hírszerk.)
Nyitókép: Wikipédia
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak