A bóbiskoló AUR-os szenátor azt állítja, nem aludt, csak meditált
2020. december 26. 22:07, utolsó frissítés: 22:07
Mircea Dăneasă szobrászművész, szucsávai AUR-szenátor már mandátumának első hetében elbóbiskolt a parlamentben. A fotóriporterek sem voltak restek, azonnal lőttek róla egy képet, amely meg is jelent a szucsávai médiában. A helyi sajtó által közzétett képen jól látszik, hogy a honatya csukott szemmel ül, álla a mellére csuklik.
Dăneasă természetesen védőmaszkot sem viselt. Azaz viselt is meg nem is, akárcsak a mesékben. Mert a George Simion pártelnök által bevezetett átlátszó műanyag védőmaszk ott lógott a nyakában, de nem takarta sem az orrát, sem a száját. Az "Adevărul" megkeresésére a szenátor kifejtette, hogy szó sem volt alvásról a szóban forgó felvételen, hanem olyan jóga-pózban volt, amely ösztönzi a kreativitását. Ráadásul mindez nem a szenátusban történt, hanem a képviselőházban, ahova a szenátor átrándult, hogy megnézze, mi történik, miért húzódik el a gyűlés olyan hosszasan.
Beült egy AUR-os képviselő társa mellé, és ez lett a veszte, mert az összes kreatív energiája fölszabadult, és be kellett hunynia szemét, hogy átadja magát a meditációnak. „Ez a pozíció a szegycsontra gyakorolt nyomást jelent, és aktiválja az úgynevezett vishuddha csakrát, amely fölerősíti a speciális mentális kapcsolatokat. A költők inspirációra használják, amikor írni akarnak” – magyarázta az Adevarul újságírójának a honatya, tagadva, hogy elbóbiskolt volna. Ellenkezőleg, a képviselőházban dúló harcok, amelyek Ludovic Orban házelnöki pozíciójának megszerzéséért folytak, teljesen feldúlták lelki békéét, és a kimondhatatlan szanszkrit nevű jóga pózhoz folyamodott, hogy másnapi tennivalóira koncentrálhasson. „Nem aludtam. Meghánytam-vetettem néhány ötletet, mert interpellációra készültem a Költségvetés-Pénzügy-Bankok Bizottságban, és azon elmélkedtem, hogy helyénvaló-e negatív kérdéseket feltenni vagy pozitív interpellációval kellene föllépnem, és mindkét lehetőségre előkészítettem néhány mondatot"- jelentette ki a szucsávai honatya.
Azt azonban elismerte, hogy nem mindig visel védőmaszkot, és azt is elmondta, hogy miért nem. „Amíg úgy értékelem, hogy előttem, a hátam mögött, jobbra vagy balra nincs senki kitéve a fertőzés veszélyének, úgy vélem, hogy a maszk viselése idiotizmus" - mondta a 65 éves szenátor, aki első mandátumát fogja tölteni Románia szenátusában.
Egyébként Mircea Dăneasa szobrász az alkotója a Szucsáva központjában található „Szárnyas Bukovina” szobornak. Az AUR Szucsáván érte el országosan a legjobb a eredményét, 14,72 százalékot szerzett a szenátusi listán, amelyen természetesen az első név a bóbiskoló buddhista honatyáé volt. (adevarul.ro/hírszerk.)
Nyitókép: suceava.net
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak