10 ezer hívőt vár Teodosie érsek vízkeresztkor a konstancai misére
2021. január 04. 19:48, utolsó frissítés: 19:48
A tomisi érsek szerint az ünnepek legyőzik a pandémiát, ezért nem elbújnunk kell, hanem ugyanúgy kell ünnepelnünk, mint korábban. A Mediafax szerint az ortodox vallási vezető a Konstanca-i Tomis kikötőbe várja a híveket idén is, ahol számítása szerint 10 ezres tömeg gyűlhet össze.
Teodosie elmondta: 120 ezer darab üveget készítettek elő a szenteltvíznek január 6-ra.
„Ha elbújunk a vírus elől ünnepkor, az azt jelenti, hogy azt akarjuk, hogy a vírus legyőzzön minket. (…) A szentség sugarai azonban jelen lesznek a víz fölött, és megszentelik azokat az embereket is, akik részt vesznek a szertartáson. Épp ezért szerveztük meg az ünnepséget idén is épp úgy, ahogy az előző években” - fejtette ki az érsek (medifax.ro, hírszerk.)
Nyitókép: Arhiepiscopia Tomisului/Facebook-oldal
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak