Kutatások szerint sokkal halálosabb a brit vírusvariáns
2021. március 10. 17:43, utolsó frissítés: 2021. március 25. 09:57
A tavaly szeptemberben Nagy-Britanniában felfedezett új vírustörzs azon túl, hogy sokkal gyorsabban is terjed az emberek között, vagyis nagyobb a fertőzőképessége, a vizsgálatok szerint nagyobb arányban vezet a betegek halálához is: vagyis 30-100%-kal bizonyulhat halálosabbnak.
A Reuters tudósokra hivatkozva számolt be arról a vizsgálatról, amely az elhalálozási arányt hasonlította össze brit koronavírusos lakosok esetében, a különböző mutációk mortalitási rátáját figyelve, és kiderült, hogy az új variáns 54.906 fertőzöttből 227 elhalálozást okozott, míg a korábbi típus "csak" 141-et - vagyis a brit variáns 60%-kal többet.
Az új mutáció fertőzési képessége az eddigi eredmények alapján 40-70%-kal magasabb, és már több mint 100 országból jelezték a jelenlétét, és Romániában is egyre gyakoribb. (hotnews)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak