Gyakorlatilag már a brit vírusvariáns határozza meg a romániai járványt
2021. március 19. 15:03, utolsó frissítés: 16:17
Gyakorlatilag már a brit vírusvariáns határozza meg a romániai járványt - derül ki a Medlife magánklinika-hálózat által készített elemzésből, amit a laboratóriumaikban elvégzett vizsgálatok alapján határoztak meg. Számításaik szerint már a romániai esetek 94 százalékáért az Egyesült Királyságból származó vírusvariáns lehet a felelős.
A március 8-11. között elvégzett mintákból véletlenszerűen választottak ki 94-et, majd ezeknek az eredményét részletesen is elemezték. Az derült ki, hogy a 94 estből 88-ban a brit variáns okozta a fertőzést - írja a magánklinika-hálózat közleményére hivatkozva a G4media. Ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy az aggodalomra okot adó variánsok (variant of concern) közül nem találták sem a brazilt, sem a dél-afrikait a vizsgált mintákban.
A beszámolóban azt is megjegyzik, hogy sajnos mostanra valóra váltak a korábbi jóslataik, mert míg két hónappal ezelőtt csupán a fertőzések 12 százalékáért volt felelős a brit variáns, addig mostanra gyakorlatilag ez határozza meg a járvány alakulását. Szerintük ezzel magyarázható az utóbbi napokban tapasztalt magas fertőzésszám, illetve az intenzív terápiás ellátásra szoruló esetek számának az emelkedése is. Ugyanakkor pozitívumként azt is megjegyzik, hogy a variáns magas fertőzőképessége gátolhatja a brazil és dél-afrikai variáns terjedését. Ez ezért lenne jó hír, mert a rendelkezésre álló oltóanyagok hatékonyabbak a brit variánssal, mint a másik kettővel szemben.
A brit variáns arányának az alakulása a Medlife mintáibanA Medlife szakemberi ezért fokozott óvatosságra intik mind a lakosságot, mind a hatóságokat, és arra figyelmeztetnek, ha szeretnénk hatékonyan védekezni a fertőzéssel szemben, akkor el kellene érni a napi 100 ezer oltást.
A korábbi elemzéseiket is beleszámolva a MedLife eddig csaknem 700 mintát szekvenált, ami a rendelkezésre álló adatok szerint a Romániában szekvenált összes minta 74 százalékát jelenti. Ebből 239 esetben találták azt, hogy a brit vírusvariáns okozta a fertőzést, míg 2 esetben a dél-afrikai variáns volt a felelős. (g4media.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak