Elektronikus nyomkövetővel figyelik ezután a családon belüli erőszakot elkövető agresszorokat
2021. április 22. 10:31, utolsó frissítés: 10:31
Egyhangúlag (310 szavazattal) fogadta el szerdán a képviselőház az elektronikus nyomkövető karperec használatára vonatkozó jogszabálytervezetet.
A projekt célja olyan infrastruktúra létrehozása, amely lehetővé teszi az elektronikus nyomon követést a bírósági és végrehajtási büntetőeljárásokban, illetve lehetővé teszi a folyamatban részt vevő hatóságok felelősségének meghatározását.
"Forradalmi pillanat a román jogszabályokban a családon belüli erőszak áldozatainak védelmére. A Parlament ma elfogadta a PNL jogalkotási javaslatát, amely szabályozza az agresszorok elektronikus karkötőinek használatát. A cél az volt, hogy bárki, aki azt mondja: 'otthon', nem társítja ezt a szót veszélyhez, veréshez vagy életveszélyes erőszakhoz. A PNL jogalkotási sikerére régóta vártam, mind én, mint kezdeményező, mind a projekt aláírói, Florin Cîţu, Marcel Vela, és amely a civil társadalom segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg”- nyilatkozta Alina Gorghiu liberális képviselő az Agerpresnek.
Gorghiu szerint "azon túl, hogy az agresszorok a jövőben nem egyszer, hanem legalább százszor átgondolják, mielőtt terrorizálják családtagjaikat, továbbra is sajnálatos, hogy sok más családon belüli erőszakot el lehetett volna kerülni, ha korábban megszületett volna ez a törvény, főleg, hogy az elektronikus felügyeleti rendszer egyszerű és nem túl drága, de jelentős tétje van - egy ember élete.”
Emlékeztetett arra, hogy az első lépést a jogszabályok javítása érdekében a területen 2012-ben tették meg, amikor bevezették az agresszorok elleni védelmi határozatot, majd Románia 2014-ben aláírta az isztambuli egyezményt, és megszüntették az ítélet végrehajtása feltételes felfüggesztésének lehetőségét. Ezt követően, 2016-ban, elfogadták az európai védelmi határozatról szóló 151. törvényt, 2018-ban pedig a 174. törvénnyel vezették be az ideiglenes védelmi határozatot is.
"Az elektronikus karkötőket egy országos infrastruktúrába integrálják, az Elektronikus Megfigyelő Információs Rendszer néven. A védelmi határozat kiadásakor a megfigyelt személy kap egy elektronikus karkötőt, amely GPS-en keresztül mutatja az illető mozgását. Amint az agresszor túllépi az előírt határt, a rendszer közvetlen riasztást küld a rendőrségre. A beavatkozás gyors lesz, erről értesítik a legközelebbi rendőrt" -ismertette a rendszer működését Gorghiu a sajtó számára.
Ştefan-Iulian Lőrincz, az USR PLUS képviselője szerint a törvény elsősorban a családon belüli erőszak áldozatainak nyújt segítséget, akiket eddig „magukra hagytak az agresszorral”. Emlékeztetett: csak tavaly 51 nőt gyilkoltak meg Romániában a családon belüli erőszakos cselekmények során, a 2019-ben kiadott távoltartási parancsok több mint egyharmadát pedig megszegték, ez az arány egyébként 40 és 50 százalék között van az elmúlt öt év tekintetében.
Gabriel Andronache liberális képviselő szerint a jogszabály „tökéletes példa a jogalkotó hatóság, a végrehajtó hatóság és a civil társadalom együttműködésére”.Dumitru Coarnă szociáldemokrata képviselő kijelentette, hogy szükség volt egy ilyen törvényre, de hangsúlyozta: az érdemi probléma annak alkalmazásában, illetve a finanszírozásban áll.
Csép Éva Andrea RMDSZ-es képviselő kifejtette: mentalitásváltásra van szükség a különböző közösségekben, és ezt már gyerekkorban el kell kezdeni.
A jogszabály létrehozza az elektronikus megfigyelő rendszert (SIME), szabályozza működését, az elektronikus megfigyelő eszközök használatát, a riasztások esetén való fellépést, valamint a rendszeren belüli adatvédelmi intézkedéseket. A mobil elektronikus megfigyelő eszközt a felügyelt személyek bokájára szerelik fel, vagy ha ez valamiért nem lehetséges, akkora a karjára. A törvénytervezet lehetőséget biztosít a felügyelő hatóság képviselőjének, hogy a megfigyelt személy hozzájárulása nélkül belépjen abba az épületbe, ahol a megfigyelt személy tartózkodik. Ebben az esetben a képviselőház volt a döntő ház, a jogszabály az államelnök kihirdetésére vár.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak