Az RMDSZ-t okolja Stelian Ion igazságügyi miniszter a SIIJ felszámolásának késlekedése miatt
2021. augusztus 05. 10:52, utolsó frissítés: 10:52
Stelian Ion igazságügyi miniszter szerint az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolása és az igazságügyi törvények kiigazítása már a múlté lenne, ha a koalíciós partnerek betartanák a kormányprogramot. A tárcavezető szerint elsősorban az RMDSZ-t illeti bírálat a késlekedés miatt.
Az igazságügyi minisztérium szerdai közleménye szerint Stelian Ion úgy véli, a SIIJ felszámolásával és az igazságügyi törvények kiigazításával kapcsolatos koalíciós patthelyzet feloldásához mindössze be kellene tartani a kormányprogramban foglaltakat és a kormány EU-val szemben kötelezettségvállalásait. 'Mindkét célkitűzés teljesült volna már, ha az összes koalíciós partnert betartja a kormányprogramot és irányadónak tekinti a nemzetközi szervezetek - az Európai Bizottság, a GRECO és a Velencei Bizottság - véleményét' - idézte a minisztert a közlemény.
Stelian Ion szerint a SIIJ-t már februárban fel lehetett volna számolni, amikor az igazságügyi minisztérium beterjesztette az erre vonatkozó, a kormány által is támogatott tervezetet. A tárcavezető emlékeztetett, hogy a jogszabályt a Velencei Bizottság is pozitívan véleményezte, ám ezt szerinte 'tudatosan semmibe vette' az RMDSZ. 'Azt hiszem, hogy ebben az ügyben a bírálatok az RMDSZ-t illetik, nem az igazságügyi minisztériumot' - fogalmazott Stelian Ion.
A miniszter fenntartja, hogy a módosított igazságügyi törvényeket már áprilisban el lehetett volna fogadni, mert az igazságügyi minisztérium március 26-án beterjesztette a jogszabályok tervezeteit.
Stelian Ion szerint az igazságügyi törvényekről szóló koalíciós egyeztetéseknek szeptemberig le kellene zárulniuk. Hangsúlyozta, hogy pártja, az USR PLUS nem fogadja el a jogszabályok 'kozmetizálását', hanem kitart az Európai Bizottság, a GRECO és a Velencei Bizottság által is támogatott módosítási javaslatok mellett.
'A patthelyzetet ebben a kérdésben nem az igazságügyi minisztérium, hanem a koalíció és a parlament okozta. Ma (szerdán - szerk. megj.) az államfő azt üzente, hogy elégedetlenséggel tölti el a törvények módosításának késlekedése. Arra kérem ez úton az elnököt, segítsen feloldani ezt a patthelyzetet' - idézte a minisztert a közlemény.
A koalíció működésének hiányosságairól szólva szerdai sajtónyilatkozatában Klaus Iohannis államfő felrótta a kormánypártoknak, hogy még mindig nem számolták fel az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket vizsgáló ügyészséget, illetve még nem készültek el az igazságügyi törvények tervezetei.(agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak