Kötelezővé tenné a közalkalmazottak egy részére az oltást a kormányfő
2021. augusztus 28. 13:46, utolsó frissítés: 13:46
A miniszterelnök kötelezővé tenné az állampolgárokkal érintkező közalkalmazottak beoltását vagy rendszeres tesztelését.
Florin Cîţu szombaton nyilatkozott erről Botoşani-ban. Elmondta, hogy személyes véleménye szerint nem csak az egészségügyi dolgozók, hanem a pedagógusok, illetve a belügyminisztérium és a védelmi minisztérium számára is kötelezővé kellene tenni a koronavírus elleni oltást vagy a rendszeres tesztelésüket.
A kormányfő közölte, hogy ezt az intézkedést javasolni fogja a kormánypártoknak. 'Meglátjuk, hogy a szakemberek véleményének függvényében milyen formában fogadja el a koalíció a javaslatomat. (...) Mindenesetre úgy vélem, hogy az állampolgárokkal érintkező közalkalmazottak esetében felelősen kellene eljárnunk' - fogalmazott Cîţu, aki Nemzeti Liberális Párt Botoşani megyei szervezetének mutatja be szombaton az elnökválasztási programját.(agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak