Az ortodox egyház vezetése megtiltotta, hogy a papok részt vegyenek egy, a roma rabszolgaságot kutató projektben
2021. szeptember 01. 10:31, utolsó frissítés: 10:38
A Szent Szinódus, a Román Ortodox Egyház (BOR) irányító testülete megtiltotta a román ortodox teológusoknak, hogy részt vegyenek egy olyan projektben, amely az egyháznak a roma rabszolgaságban betöltött szerepéről szól - írja a G4Media.ro.
Az erről szóló dokumentum egy sor igen szigorú korlátozást ró az ortodox teológusokra, akiknek a nemzetközi, ortodox, keresztény és vallásközi intézményekkel vagy testületekkel folytatott bármilyen kutatási és együttműködési projekthez be kell szerezniük a felettesük írásos beleegyezését és Dániel pátriárka jóváhagyását.
A Szent Szinódus 2021. júliusi döntése, amely ugyanezen testület 2018. május 24-i határozatán alapul, elégedetlenséget váltott ki a külföldi kollégákkal vagy más felekezetekkel kutatási vagy együttműködési projektekben részt vevő román ortodox teológusok körében - állítja több, a G4Media.ro által megkérdezett teológus.
Gelu Duminică szociológus, az "Együtt" Közösségi Fejlesztési Ügynökség Alapítvány ügyvezető igazgatója "a cenzúra meredek formájáról" beszél. Facebook-bejegyzésében felteszi a kérdést, hogy "a történelmi valóság ismerete, amelyben az ortodox egyház is szerepet játszott, nem vezetne-e inkább a társadalom mentális egészségének javulásához, mint az intézmény lejáratásához?".
A román pátriárkátus illetékesei a cikk megjelenésének időpontjáig nem reagáltak Gelu Duminică vádjaira.
A BOR vezetősége továbbá megtiltja a teológiai folyóiratok kiadását Dániel pátriárka jóváhagyása nélkül.
Miért utasította el az ortodox egyház a teológusok részvételét a projektben?
Az idézett dokumentum szerint a Szent Szinódus azt állítja, hogy a projekt "egyértelműen elfogult a román ortodox egyházzal szemben". A BOR emellett "kényes kérdésként" jellemzi a román ortodox egyház szerepét a romák kirekesztésében.
Ezen kívül az ortodox egyház szerint "állandó a veszélye annak, hogy a román pátriárkátus koordinálásával, a törvényes rendelkezések és a Szent Szinódus határozatainak tiszteletben tartásával történő koherens és egységes fellépés hiányában az ilyen, gyakran csak a személyes ambíciók miatt tett lépések negatív hatást gyakorolhatnak az egész román ortodox egyházra".
Mi volt a projekt célja?
A roma rabszolgaságról szóló projektet Prof. Dr. Ștefan Tobler, az evangélikus egyház svájci származású lelkésze kezdeményezte, és a nagyszebeni Ökumenikus Kutatóközpontnak kellett volna megvalósítania, amelynek tagjai a nagyszebeni Ortodox Teológiai Kar professzorai is.
2020-ban a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetem nyújtotta be a projektet a Norvég Alap kutatási alapjának támogatására. A kezdeményezés egyik célja az volt, hogy elemezze a BOR elmúlt 300 év során meghozott, roma kisebbséget célzó intézkedéseit. A projektet mintegy 1 millió eurós költségvetéssel hirdették ki győztesnek.
Ezeket a határozatokat hozta meg a Szent Zsinat:
- Meglepődve veszi tudomásul a nagyszebeni Ökumenikus Kutatóközpontban kialakult helyzetet, és nem adja áldását a román ortodox teológusok és papok részvételére a Központ "A román ortodox egyház szerepe a romák társadalmi integrációjában" című projektjében, amely egyértelműen elfogult a román ortodox egyházzal szemben;
- Felkéri a Nagyszebeni Főegyházmegyét, hogy a nagyszebeni Ortodox Teológiai Kar oktatóinak támogatásával kezdeményezzen történelmi kutatási projektet a romániai romák helyzetéről és a különböző vallási közösségekkel való kapcsolatukról, különösen az erdélyi területen;
- Előírja, hogy azok a kutatóközpontok és folyóiratok, amelyek ortodox, keresztény vagy vallásközi témákkal kívánnak foglalkozni, létrehozásukhoz a székhelyük szerinti egyházmegye érsekének előzetes írásbeli hozzájárulását és a román pátriárka áldását (jóváhagyását) kell kérniük;
- Előírja, hogy az egyházmegyék kutatóközpontjainak vagy folyóiratainak szerkesztőbizottságai külföldi ortodox vagy nem ortodox tagjai esetében a helyi érsek előzetes írásbeli beleegyezését és a román pátriárka áldását (jóváhagyását) kérjék;
- Előírja, hogy a teológiai oktatási intézmények, kutatóközpontok vagy egyházmegyék nemzetközi, ortodox, keresztény és vallásközi intézményekkel vagy testületekkel való együttműködési projektjeihez a helyi érsek előzetes írásbeli hozzájárulása és a román pátriárka áldása (jóváhagyása) szükséges;
- Felkéri az egyházmegyéket, hogy 2021 októberéig nyújtsanak be kimutatást a Pátriárkai Adminisztráció Teológiai-oktatási Szektorához, a helyi pátriárka írásos hozzájárulásával együtt, azon meglévő kutatóközpontok és folyóiratok helyzetéről, amelyek ortodox, keresztény és vallásközi témákkal kívánnak foglalkozni, hogy megkapják a román pátriárka áldását (jóváhagyását). (g4media.ro, hírszerk.)
Fotó: Daniel pártiárka. Forrás: patriarhia.ro
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak