Maszk nélkül sétafikáltak a képviselők és szenátorok a kormánybuktatás napján a parlamentben
2021. október 06. 11:38, utolsó frissítés: 11:38
Volt néhány érdekes momentuma a tegnapi napnak a parlamentben, ami nem derült ki a bizalmatlansági indítványról szóló vita és szavazás élő közvetítéséből. Miközben Bukarestben már a 10 ezreléket is meghaladta a fertőzöttségi ráta, a járványügyi megszorításokat felemásan vagy egyáltalán nem tartják be azon a helyen, ahol a megszorításokat bevezették: a törvényhozók között. A Hotnews videója megmutatja, hogy micsoda "lezserséggel" kezelték a maszkviselés szabályát a parlament folyosóin. (És az is kiderül, hogy mi minden mással foglalkoztak szavazás közben.)
A Cîțu-kormány megbuktatásának napján tehát egy pártelnök ( George Simion - AUR) a maszkkal a feje búbján sétált, Diana Șoșoacă, aki azt állította magáról, hogy ő nem más, mint "Xena, a harcos hercegnő", szintén maszk nélkül ágált Florin Cîțu előtt. De sok más parlamenti képviselő is a maszkot opcionális kiegészítőként használta, és fittyet hányt a szabályokra.
Elvileg az ott lévő éttermekbe és kávézókba is csak akkor léphetne be bárki fogyasztani, ha előtte felmutatja a zöld igazolást, de legtöbben fittyet hánynak a szabáéyzatra, az ott dolgozó személyzet pedig el sem meri kérni a képviselők és a szenátorok igazolását.
A Digi24 készített helyszíni riportot, amiből kiderül, hogy mennyire nem tartják be a parlament épületében azokat a szabályokat, amelyek minden halandó polgár számára kötelezőek. Diana Şoşoacă az oltási igazolással kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy tőle sehol nem kérik, meg egyébként sincs beoltva. Ha pedig valakinek eszébe jutna bármi ilyesmi, annak azonnal felmutatná a román alkotmányt, amely garantálja az ő jogait.
A másik maszkellenes képviselő, aki "fedetlenül" járt-kelt a bizalmatlansági indítvány napján, a PSD kötelékeibe tartozó Daniel Ghiță, a szinte 2 méter magas volt kickbox-bajnok. Tőle már fizikai adottságai miatt sem mernek bármiféle igazolványt kérni. A híresen oltás- és maszkellenes szociáldemokratát még párttársa, Alexandru Rafila sem tudta meggyőzni, hogy vegyen vissza a vírustagadó magatartásából. "Mi ez az oltásos marhaság?" - kérdezte Ghiță, amikor az oltási igazolványról érdeklődtek nála. "Egy képtelenség" -tette hozzá a képviselő, akinek egyetlen teljesítményéről tud eddig a sajtó, hogy a mémesíthető kiszólások és pózok tekintetében még Șoșoacăt is lekörözi. (Hotnews/Digi24)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak