Orban lemondott
2021. október 13. 13:57, utolsó frissítés: 14:58
Lemondott Ludovic Orban a képviselőház elnöki pozíciójáról. A volt miniszterelnök és PNL-elnök lemondását azzal indokolta, hogy nem vállal részt "ebben az őrült projektben, amely Romániát szétrepíti és a románokat kormány meg intézmények nélkül hagyja".
Orban lemondása másik okaként a legtitimitáshiányt jelölte meg, kiemelt azt is, hogy a kampány során négy év stabilitást és jó kormányzást ígért az embereknek, de ahhoz nem asszisztálthat, amit ez a kormány ehelyett csinált.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak