Várhatóan az ország egyharmada online vesz részt 2022-ben a népszámláláson
2021. október 20. 19:13, utolsó frissítés: 19:13
A jövő évi romániai népszámláláson a lakosság 30-35 százaléka várhatóan él majd azzal a lehetőséggel, hogy elektronikusan maga tölti ki az adatfelvételi űrlapot - mondta szerdán Tudorel Andrei, a Országos Statisztikai Intézet elnöke.
Az intézményvezető emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt az idei évről a jövő évre halasztott cenzust először fogják úgy megszervezni, hogy a lakosságnak lesz lehetősége online is kitölteni a formanyomtatványokat, a hatóságok pedig szintén először fogják elektronikusan rögzíteni és feldolgozni az adatokat. Kiemelte, hogy egyes országokban, amelyek nem halasztották el a népszámlálást, magas arányú volt az online adatfelvétel, így Portugáliában 87 százalékot, Szlovéniában 86 százalékot tett ki a kérdőíveket online kitöltők aránya.
Az intézet elnöke szerint már a járvány előtt kidolgozták az adatfelvételre irányuló stratégiát, és eleve úgy tervezték meg a folyamatot, hogy minél kevésbé kelljen érintkezniük a számlálóbiztosoknak az állampolgárokkal. Felidézte, hogy eddig Bulgáriában volt a legalacsonyabb (32 százalék) azoknak az aránya, akik éltek ezzel a lehetőséggel, ezért reményét fejezte ki, hogy Románia is eléri legalább a 30-35 százalékos arányt.
A statisztikai intézet által kidolgozott online felület lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek a saját anyanyelvükön töltsék ki a kérdőíveket.
A jövő évi népszámlálás március és július között zajlik, a hatóságok becslése szerint az első eredményeket várhatóan 2022 decemberében teszik közzé.
Az RMDSZ korábban közölte, a lakosságnak három módja lesz arra, hogy rögzítse adatait: interneten kitöltheti a saját kérdőívét, bemehet a településen az összeíró pontokra vagy hagyományos módon otthonában fogadhatja a számlálóbiztost. A magyar nyelvű összeírás történhet mind a kérdőív online kitöltése, mind a személyes lekérdezés esetében.
A romániai és erdélyi magyarság tájékoztatása és segítése céljával Népszámlálás.ro portál is indult, amely a 2022-ben esedékes összeírás magyar kampányának alapfelülete.
(mti, hírszerk)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak