Cseke Attila: hétfőtől zöld igazolvány nélkül nagyjából csak gyógyszertárba vagy élelmiszerboltba lehet majd menni. És, persze, dolgozni
2021. október 22. 13:59, utolsó frissítés: 13:59
Cseke Attila ideiglenes egészségügyi miniszter szerint hétfőtől az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak kivételével szinte mindenhol kötelező lesz a zöld igazolványok felmutatása. A közintézményekben vagy a több alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál a látogatókat csak ezen dokumentum alapján engedik be. Mindenfajta magánrendezvényt betiltanak, és még a beoltottak sem tarthatnak összejöveteleket - írja a News.ro.
Cseke Attilát csütörtök este a Digi 24-en arról kérdezték, hogy hol lesz kötelező a zöld tanúsítvány hétfőtől, aki elmondta: "Az élelmiszerboltokon, gyógyszertárakon kívül (...) minden más intézményben, és a közintézményekben is kötelező lesz minden látogatónak. A magánszférában pedig valószínűleg az 50-nél több alkalmazottal rendelkező cégek számára fogjuk javasolni ezt, a látogatókra vonatkozóan".
A miniszter hangsúlyozta, hogy az intézkedés csak a látogatókra vonatkozhat, a munkavállalókra nem.
Cseke szerint a munkavállalók esetében nem tehetnek ilyen javaslatot, ehhez a parlament jóváhagyása kellene, mivel a munkához való alkotmányos jogról van szó.
"A magánrendezvények - esküvők, keresztelők és mindenféle rendezvények - teljes tilalom alá esnek. Azokra is vonatkozik ez az intézkedés, akik be vannak oltva vagy zöld bizonyítvánnyal rendelkeznek. (...) Tilosak lesznek a magánrendezvények, esküvők, keresztelők, születésnapok, bármi más, zárt vagy nyitott térben egyaránt" - tette hozzá a miniszter.
Elmondta, hogy az éttermek és kávézók nyitva maradnak, de csak a beoltottak számára.
"A kulturális helyszínek szintén csak a beoltottak számára lesznek látogathatók, és szó van arról, hogy a kulturális rendezvényeken a nézők arányát csökkentsék 50%-ról 30%-ra, holnap meglátjuk. (...) Ez ügyben még folynak a tárgyalások, de csak a beoltottak számára lesz engedélyezve a belépés" - tette hozzá a miniszter.
Az éjszakai karantén csak a be nem oltottakra vonatkozik. Azok lehetnek csak kivételek az igazolással nem rendelkezők közül, akik munkába mennek vagy munkából jönnek, illetve kivételnek számít, ha egészségügyi vészhelyzet áll fenn - tette hozzá a miniszter.
Az országos vészhelyzeti bizottság ülésére, amelyen a hétfőtől alkalmazandó konkrét korlátozásokról döntenek, pénteken 13.00 órakor kerül sor. A kormányülést 14.00 órára tervezik.
Mint írtuk, Klaus Johannis elnök bejelentette, hogy hétfőtől minden diák két hétre vakációra megy, és további korlátozásokat vezetnek be. (g4media.ro, hírszerk.)
Fotó: Cseke Attila/Facebook
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak