Az USR nem vesz részt a cotroceni-i egyeztetéseken
2021. november 22. 13:03, utolsó frissítés: 13:03
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem vesz részt a Klaus Johannis államfő által kezdeményezett hétfői kormányalakítási tárgyalásokon - közölte az alakulat vezetőtestületének döntését Dacian Cioloş.
A parlamentben adott nyilatkozatában az USR elnöke felrótta az államfőnek, hogy nem tett eleget közvetítői szerepének, ehelyett inkább "ezen monstruózus PSD-PNL-RMDSZ koalíció keresztapjává" vált. Az új koalíció az egykori Nemzeti Megmentési Frontra (FSN) emlékeztet, amely a teljes hatalmat birtokolta a román államban - vélekedett Cioloş, aki úgy látja, hogy ez a hatalom reformellenes lesz. Az USR-nek mostantól kezdve az a szerep jut, hogy az ellenzéket vezesse - tette hozzá.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetője kijelentette, pártja nem fog megszavazni egy olyan kormányt, amelyet az a PSD tart a karmaiban, amely "lemészárolta az igazságügyi törvényeket és augusztus 10-én elgázosította a román állampolgárokat".
"Románia Parlamentjében és az Európai Parlamentben biztosított minden eszközzel élni fogunk annak érdekében, hogy a román állampolgároknak járó 30 milliárd valóban modernizációs projektekre jusson az országos helyreállítási tervnek megfelelően, és ne a PSD, valamint a PNL klientúrájának zsebébe" - mondta Dacian Cioloş.
Klaus Johannis államfő kormányalakítási tárgyalásokra hívta hétfőre a parlamenti pártok képviselőit. Az egyeztetések délben kezdődtek. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak