Tömegtüntetésekkel fenyegetőzik Şoşoacă, ha a kormány kötelezővé teszi az oltást
2021. november 25. 14:01, utolsó frissítés: 14:01
Azt üzente a Ciucă-kabinet beiktatásáról döntő csütörtöki parlamenti ülésen a kijelölt miniszterelnöknek Diana Iovanovici-Şoşoacă, hogy utcára viszi az embereket, ha a kormány kötelezővé teszi az oltást.
A független szenátor felszólalásában kifogásolta, hogy a kormánynak csak egyetlen női tagja van. Nicolae Ciucă tábornoki múltjára utalva a kijelölt miniszterelnöktől azt kérdezte: ez azért van így, mert kevés olyan rátermett nő van a koalícióban, aki képes lenne fontos tisztségeket betölteni a kabinetjében, vagy azért, mert "egészségügyi-katonai diktatúrát" kíván bevezetni.
Şoşoacă leszögezte, nem szavazza meg a kormány beiktatását, mert az "az egészségügyi diktatúra mellé nem akar katonai diktatúrát is". A kijelölt miniszterelnököt figyelmeztette: polgári engedetlenségre fogja szólítani a polgárokat, ha a koalíció kötelezővé teszi az oltást. "Jómagam nagyon sok embert fogok kivinni az utcára" - jelentette ki.
A szenátor kifogásolta azt is, hogy Nicolae Ciucának nincs szándékában eltávolítani hivatalából Raed Arafat belügyi államtitkárt, aki szerinte "kilencvenezer afgánt készül behozni az országba", akik "ránk törik az ajtót, hogy beoltsanak minket". Közölte: nem engedi majd meg, hogy ez megtörténjen.
"Ha oltakozásra kötelez bennünket és ránk töri az ajtót, akkor jogunk lesz megvédeni az életünket. Adja az Isten, hogy jöjjön meg az esze!" - üzente a kijelölt miniszterelnöknek Şoşoacă. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak