Rafila beszólt a hazatérő vendégmunkásoknak: Románia törvényeit is be kell tartani
2021. december 19. 19:40, utolsó frissítés: 19:40
Alexandru Rafila bejelentette, szombaton és vasárnap 16 ezer Romániába belépő embert helyeztek karanténba. Az egészségügyi miniszter kijelentette: meg kell szüntetni azt a nagyon nagy nyomást, amely a közegészségügyi igazgatóságok munkatársaira nehezedik a határátkelőhelyeken. Elmondta, megérti a Romániába visszatérők egy részének türelmetlenségét és idegességét, de "nem volt más dolguk, mint beoltani magukat vagy teszteltetni", hogy ne okozzon problémát az országba való beutazás.
Alexandru Rafila vasárnap a Digi24-nek adott nyilatkozatában köszönetet mondott a főleg a nyugati határátkelőknél és a reptereken dolgozó DSP-seknek, hogy emberfeletti munkát végeznek, hiszen "nagyon sokan vannak" azok, akik sem beoltva nincsenek, de érvényes negatív tesztjük sincs. Az egész ország számára nehezítették meg a határforgalmat és a Románia területére való belépést, és sok karanténba zárási határozatot voltak kénytelenek kiadni a hatóságok.
"Az embereknek meg kell érteniük, hogy ahogyan betartják azon országok törvényeit, ahol az Európai Unióban dolgoznak vagy utaznak, ugyanúgy kell eljárniuk hazatérve is" - szögezte le a miniszter.
Elmondta, hogy növelik a DSP alkalmazottainak számát a határátkelőhelyeken, ennek érdekében akár a nyugati határvidék egyetemeinek rezidens orvosai közül is toboroznak.
Arra a kérdésre, hogy hogyan fogják a hatóságok ellenőrzés alatt tartani a helyzetet olyan körülmények között, hogy sokan az országba belépők közül nem fogják betartani a karantént, a miniszter leszögezte, "a karantén ellenőrzése nagyrészt a Közigazgatási és Belügyminisztériumban dolgozó kollégák felelőssége", és hogy reméli, az emberek komolyan veszik a helyzetet, és gondolnak arra is, hogy a karantén megszegésével nemcsak törvényt szegnek, de más embereket is veszélyeztetnek.
"Ez a karanténintézkedés egy közegészségügyi intézkedés a közösség védelmére, amelyben élünk" - mutatott rá.
„Megértem egyesek türelmetlenségét és idegességét, de nem volt más dolguk, mint beoltani magukat vagy teszteltetnimagukat, hogy ne legyen problémájuk Romániába való belépéskor. Ezt teszik, amikor Nyugat-Európa országaiba mennek, de paradox módon nem teszik meg, amikor hazatérnek. Ez nincs rendben, és úgy gondolom, hogy ebben az időszakban mindannyiunknak szolidárisnak és felelősségteljesnek kell lennünk" - tette hozzá Rafila.
(hotnews)
Illuszráció: MTI
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak