Újabb botrány a láthatáron: most Grindeanuról állítják, hogy az apjával közösen írt matekkönyve nem létezik
2021. december 20. 11:38, utolsó frissítés: 12:22
Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter, kormányfőhelyettes szombaton akadt össze a Facebookon Clotilde Armand-al, Bukarest első kerületének polgármesterével. Utóbbi matematikus férje, Sergiu Moroianu ugyanis azt állította: a matematikakönyv, melyet Grindeanu az önéletrajzában feltüntetett, sehol sem található.
"Egy újabb Florin Roman ügy a román kormányban" - írta Clotilde Armand, utalva a közelmúltban kirobbant botrányra, amely a frissen kinevezett digitalizációs miniszter lemondásához vezetett.
"Armand asszony annyi szemetet termelt az 1-es szektorban, hogy egészen Temesvárig dobál vele" - replikázott Grindeanu, megemlítve az Egis céget is, amelynél Clotilde Armand dolgozott, és amelynek az erdélyi autópálya építésére vonatkozó tanácsadói szerződése vita tárgyát képezte korábban.
A fővárosi USR-s polgármester közzétett egy videót, amelyben férje arról beszél, hogy a kötet, amelyet Sorin Grindeanu állítása szerint apjával, Nicolae Grindeanuval közösen írt kb. 20 évvel ezelőtt, még a Nemzeti Könyvtárban sem található meg.
A könyv, amelynek címe "Lebesque-Radon integrál komplex számok függvényében" (Integrala Lebesgue-Radon în raport cu o măsură complexă), állítólag 2002-ben jelent meg a Karánsebesi Ionescu Kiadó gondozásában. Bár 19 év telt el, a kötet sehol sem kapható. "Grindeanu úr könyvének még senki sem tartotta a kezében egyetlen példányát sem" - szögezte le Moroianu.
Grindeanu egyébként egy korábbi filmes interjúban megmutatta a könyvet, 2017-ben pedig a borítójáról készült fotót is feltette személyes Facebook-oldalára.
"A könyv a Román Nemzeti Könyvtár Könyvkiadási Katalógusában (CIP) egy adott ISBN-szám alatt található, viszont a volt miniszterelnök által a Facebookon közzétett könyv borítóján egy teljesen más ISBN szerepel. Ez egy másik könyvnek felel meg, amelynek semmi köze a matematikához, és amelyet 2001-ben ugyanaz a kiadó adott ki" - mutatott rá Sergiu Moroianu, emlékeztetve arra, hogy az üggyel a sajtó korábban is foglalkozott.
"Az elmúlt 5 év alatt senki sem magyarázta meg nekünk, hogyan lehet azonos a két könyv ISBN száma" - fejtegette a matematikus. "Bár Grindeanu úr megmutatta nekünk a kötetet, még arról sincs információnk, hogy az hány oldalas, mert senki sem tudott belenézni a könyvbe" - tette hozzá Moroianu.
Clotilde Armand arról is írt, hogy férje nyilvános felhívást intézett a közlekedési miniszterhez: ajándékozza könyvének egy példányát a Román Akadémia Simion Stoilow Matematikai Intézetének, a tudományos közösség javára.
Nem sokkal később, szintén a Facebookon, Grindeanu válaszolt: "4 évvel ezelőtt megadtam a válaszokat a könyvvel kapcsolatban. Létezik, megmutattam, egy matematikatanárral közösen írtam, azt mondanám, hogy egy jó matematikatanárral. A dolog nagyon világos, az Armand családot kivéve. Armand asszony annyi szemetet termelt az 1-es szektorban, hogy egészen Temesvárig dobál vele. (Sorin Grindeanu a PSD Temes megyei vezető politikusa - a szerk. megj.) Azt tanácsolom neki, hogy nézzen be az 1-es kerületbe, amelyet neki kellene irányítania, és lásson munkához.
Ps: Clotilde, akarsz nyitni egy külön fejezetet és beszélni az Egisről, vagy maradunk az 1-es szektorbeli patkányoknál, a szemétnél és a mocsoknál?!" (digi24.ro, hírszerk.)
Nyitókép: Clotilde Armand és Sorin Grindeanu/Facebook
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak