Frissítve! Káosz a parlamentnél: az AUR tiltakozói megszállták az épület udvarát, akadályozzák az autók bejutását
2021. december 21. 12:32, utolsó frissítés: 17:10
Frissítés: A kormányhoz vonuló menet tényleges vezetője Diana Șoșoacă. A G4Media tudósítója szerint a szenátor átvette a megafont George Simiontól a parlament előtt, és utasította a tüntetőket, hogy vonuljanak a kormány épülete felé. Amikor Șoșoacă gyakorlatilag elvette tőle a mikrofont, George Simion a parlament felé távozott, Șoșoacă pedig többször próbálta visszahívni - eredménytelenül.
A csendőrség becslése szerint kb. 2 ezres tömeg érkezett meg a kormány épületéhez. Útközben Șoșoacă, amikor egy bank hátsó bejáratához értek, azt kiabálta a megafonba, hogy "Ki a multikkal az országból!"
A kormány épülete előtt pedig, a többi tüntetővel együtt skandálta, hogy "Roexit! Roexit!"
16 óra környékén úgy tűnt, vége a megmozdulásnak, a résztvevők elszállingóztak, már csak Șoșoacă és néhány tucat tiltakozó volt a kormány épülete előtt.
Lucian Bode belügyminiszter azt nyilatkozta: azért nem léptek fel keményebben a rendfenntartók, mert nem akarta még feszültebbé tenni a helyzetet.
_____________________________________________________
Frissítés: Az AUR-os tüntetők a kormány épülete felé tartanak. Elhagyták a parlamentet, és most az Egyesülés térnél járnak. A G4Media riporterének becslése szerint több ezer ember vesz részt a felvonuláson.
A miniszterek már nem jönnek kedden a parlamentbe a költségvetési meghallgatásra, ahogyan azt eredetileg tervezték, hanem online hallgatják meg őket.
A Brüsszelben tartózkodó Nicolae Ciucă miniszterelnök kedden beszélt a belügyminiszterrel, és kérte tőle, hogy védjék meg az állami intézmények integritását, alkalmazzák a törvényt és szorítsák vissza az erőszakos megnyilvánulásokat, prioritásként kezelve a polgárok védelmét - közölte Dan Cărbunaru kormányszóvivő a parlamentnél zajló tüntetések kapcsán.
"A szabad véleménynyilvánításhoz való jogot az alkotmány garantálja, de annak békésen és törvényes keretek között kell történnie" - fogalmazott a szóvivő.(agerpres)
Az USR Lucian Bode belügyminiszter lemondását követeli amiatt, hogy a tüntetőknek sikerült átugraniuk a kerítéseket és megrongálniuk az autókat anélkül, hogy a csendőrök közbeléptek volna, és hogy két nagykövet a mai napon a parlamentben rekedt a tüntetés miatt.
_________________________________________________________
Frissítés:
Japán romániai nagykövete a parlamentben tartózkodott, amikor a tüntetők benyomultak az udvarra, és megpróbáltak behatolni az épületbe. Nem tudott kijönni.
A G4Media.ro forrásai szerint a tiltakozók megrongálták Japán és az Egyesült Államok romániai nagyköveteinek autóit a szenátus udvarán.
George Simion, az tüntetést szervező AUR társelnöke azt állította, hogy amikor a parlament ajtóit bezárták, képviselőtársai és szenátorok megkérdezték tőle, hogy hol tudnak kijutni az épületből. Ő pedig azt válaszolta nekik, hogy először menjenek fel a parlament pulpitusára, és adjanak garanciát arra, hogy nem szavazzák meg a covid-igazolvány bevezetését, utána "megmondja nekik, merre menjenek".
A bukaresti csendőrség néhány órával a covid-igazolvány elleni tüntetés kezdete után, és jóval azután, hogy a tüntetők behatoltak a parlament udvarára, bejelentette, hogy megerősítette a közrendet a parlament környékén. Bár az amerikai és a japán nagykövet autóját, valamint egy román parlamenti képviselő kocsiját is megrongálták, a csendőrség ismét közölte, hogy "eddig nem alkalmaztak erőszakot".
Több mint két óra randalírozás után George Simion a csendőrkordon előtt karácsonyi dalokat kezdett énekelni, miközben fel-le járkált.
___________________________________________________________
Az eredeti hírünk:
Az AUR tagjai és szimpatizánsai kedd reggel a parlament előtt kezdtek tiltakozó akcióba a covid-igazolvány tervezett elfogadása ellen.
A résztvevők, akiknek zöme autóbusszal érkezett, több megyéből, igyekeztek több oldalról körbevenni az épületet.
"Szabadság", "Átgázolunk rajtatok" - skandálták.
A képviselőház bejárata előtt egy nagyméretű transzparenst helyeztek el "Szabadság, bizonyítványok nélkül" felirattal.
"Meglátjuk, hogyan fognak szavazni ezek a képviselők, 10.00 órától ide kell jönniük" - idézte Geroge Simiont, az AUR társelnökét a News.ro.
A G4Media szerint több mint ezer ember vesz részt a tüntetésen, amely miatt a környéken lezárták a közúti forgalmat.
Csendőrök és rendőrök is a helyszínen vannak, de nem nagyon avatkoznak közbe.
Simion bejelentette, hogy a képviselőház minden bejáratát elzárták a tüntetők.
11 óra körül több száz tiltakozó nyomult be a parlament udvarára, és az épület bejáratai felé vették az irányt. Az épület ajtói előtt csendőrökből álló kordont állítottak fel. A parlament udvarára elvileg nem szabad belépni, mivel a kapukat őrzik.
A tüntetők próbálták akadályozni, hogy a képviselők autóikkal behajtsanak a parlament parkolójába. Az udvaron lévők leköptek egy autót, amelyben egy képviselő ült.
A biztonsági erők kordont alakítottak ki az épület bejáratánál lévő lépcsőkön, de nem avatkoztak be a rend helyreállítása érdekében. A legtöbb bejáratot a tüntetők eltorlaszolták, sok képviselő emiatt nem tud bejutni az épületbe.
A csendőrök dél körül elzárták az udvar bejáratait, ekkor több tüntető kezdett átmászni a parlament épületének kerítésén.
Ezután a Védelmi és Biztonsági Szolgálat (SPP) megerősítette az őrséget, és a szenátus épületének bejáratánál lévő masszív ajtót bezárták - jelentette az Antena 3 és a Digi24. (g4media.ro, Antena3, Digi24, news.ro, hírszerk.)
Az AUR keddre tiltakozást hirdetett a munkahelyi covid-igazolvány bevezetése ellen. A törvényjavaslat nem szerepel a parlament napirendjén, még a kormánykoalíció tárgyalja.
A Florin Cîțu vezette előző kormány által kezdeményezett tervezetet a szenátus elutasította, a képviselőház pedig nem vette napirendre, amíg az új kormánykoalíció tervezete nem készül el.
hírünk frissül...
Nyitókép: képernyőmentés a G4Media videójából
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak