Elhunyt Benkő Samu akadémikus, az EME egykori elnöke
2021. december 22. 16:35, utolsó frissítés: 16:43
Életének 94. évében, 2021. december 21-én elhunyt Benkő Samu, Széchenyi-díjas erdélyi művelődéstörténész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egykori elnöke és tiszteleti tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Benkő Samu a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének kutatója, a Korunk folyóirat szerkesztője volt. Az erdélyi magyar művelődéstörténet 18–19. századának kutatójaként Kemény Zsigmond Naplójának közreadásával, a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának szerkesztésével fontos közművelődési feladatokat látott el. Szintén jelentős szerepe volt Bolyai János kéziratos hagyatékának feldolgozásában.
Életművét meghatározta a szülőföld iránti hűség: szociográfiai munkái, jeles személyekkel készített interjúi, szerkesztett kötetei, elméleti és gyakorlati tevékenysége szűkebb pátriája, Erdély iránti föltétlen ragaszkodását fejezték ki, és mutatnak irányt a ma embere számára is.
A rendszerváltás után, 1990-ben Benkő Samu jelentős szerepet vállalt az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraszervezésében és újraindításában, melynek először alelnöke, ezt követően pedig, 1994–2002 között, két cikluson át, elnöke volt.
Szakmai tevékenységét, munkásságát számos rangos díjjal és kitüntetéssel jutalmazták Romániában és Magyarországon is: a Román Írószövetség Díja, Nicolae Bălcescu-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Nagy Imre-emlékplakett, Déry Tibor-jutalom, Széchenyi-díj, Kemény Zsigmond-díj, a Magyar Művészeti Akadémia aranyérme, Bethlen Gábor-díj, Gróf Mikó Imre-emléklap, Hazám-díj, Pro Scientia Hungarica Érem, Arany János-életműdíj.
Búcsúztatására a kolozsvári Házsongárdi temetőben kerül sor.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület vezetősége és munkaközössége kegyelettel és tisztelettel őrzi emlékét.
A Transindex 2019-ben készített vele életút beszélgetést:
(közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak