A miniszterelnök szerint a közalkalmazotti bérek az állami költségvetés bevételeinek függvényében növekedhetnek
2021. december 31. 10:41, utolsó frissítés: 10:50
A közalkalmazotti rendszerben a 2017/153-as törvény által előírt béremelésekre akkor kerülhet sor, ha az állami költségvetés bevételei növekednek – jelentette ki Nicolea Ciucă kormányfő.
A TVR 1 csütörtök esti műsorában a miniszterelnök elmondta, a kormány számára sem „kényelmes”, hogy a törvény hatályba helyezését halogassa.
„A kormány számára sem kényelmes a halogatás, mert minél hosszabb ideig halasztjuk el, annál nagyobb összegekről lesz majd szó. Emiatt akarunk beruházásokat, hogy nőjön a bevételek mértéke, és ültethessük gyakorlatba a béremelésekről szóló törvényt” – magyarázta Ciucă.
Kifejtette ugyanakkor, hogy 2022. január 1-jétől az egészségügyben dolgozók egy része – az ápolók és betegszállítók –, valamint a tanügyi alkalmazottak megkapják a törvény szerint őket megillető béremelés egy részét. Ezt a döntést az e munkavállalói kategóriák által végzett munka indokolja – fejtette ki a kormányfő, felkérve a többi közalkalmazotti kategória képviselőit, hogy legyenek türelemmel és bízzanak abban, hogy a költségvetési bevételek növekedésével a kormány minden tőle telhetőt megtesz a törvény betartatása érdekében. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak