Az államelnök újévi üzenetében köszöni a lakosság áldozatát és felelősségérzetét
2021. december 31. 13:44, utolsó frissítés: 13:44
Újévi üzenetében köszönetét fejezte ki Klaus Johannis államfő az ország polgárainak áldozataikért és a felelősségérzetért, amelyről bizonyságot tettek a koronavírus-járvány meghatározta 2021-es évben. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a 2022-es esztendőben visszatérhetünk a normalitáshoz.
„2021 fájdalmas év volt országunk számára, túl sokan vesztették el a vírus elleni küzdelmet a járvány egymást követő hullámaiban. Ezekben a pillanatokban gondoljunk a szerettük elvesztése miatt gyászoló családokra is” – hangoztatta üzenetében Johannis.
Az államfő ugyanakkor megköszönte a járvány elleni védekezés frontvonalában küzdő orvosok, egészségügyi asszisztensek, mentősök, gyógyszerészek, önkéntesek munkáját. „Nem törődve a kockázatokkal és legyűrve a kimerültséget mindent megtesznek, hogy életeket mentsenek és enyhítsék a betegek szenvedését” – nyomatékosította.
Johannis köszönetet mondott a polgároknak is áldozataikért és a felelősségérzetért, amelyről bizonyságot tettek ebben az évben.
„Mindannak, amit a világjárvány során megtanultunk magunkról, inspirálnia és segítenie kell bennünket abban, hogy bárminemű jövőbeni kihívást könnyebben leküzdjük” – mondta üzenetében az elnök.
Klaus Johannis szerint a román nemzetnek megerősödve kell kikerülnie „e szörnyű egészségügyi válságból”.
„A 2022-es év kopogtat az ajtónkon: nyissuk ki neki reménnyel telve, nyitott szívvel és bizalommal, hogy erőfeszítéseink elhozzák a normalitáshoz való visszatérés örömét. Megvalósításokban gazdag, egészségben teljes boldog új évet kívánok mindenkinek!” – zárta újévi üzenetét az államfő.
(agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak