Rendhagyó félév következik az iskolásoknak: így változik a tanév második felének a szerkezete
2022. január 02. 12:58, utolsó frissítés: 2022. január 03. 15:11
A járvány miatt bevezetett kényszervakáció miatt az oktatási minisztérium módosította a tanév eredetileg meghirdetett szerkezetét. Az Edupedu oktatási szakportál összesítette, hogy milyen módosításokkal kezdik az év második felét a különböző korú gyerekek.
A szerint az óvodásoknak, valamint az elemi osztályosoknak még egy hetet tart a téli vakáció, ők az eredeti terveknek megfelelően január 10-én kezdik meg az iskolát. Mivel számukra november elején csupán egyhetes volt a kényszervakáció, ezt áprilisban, az iskola másként program hetében is be tudják pótolni.
A középiskolások, illetve az 5., 6., 7. és 8. osztályos diákok január 3-án térnek vissza az oktatási intézményékben, az elmúlt évek egyik legrövidebb téli vakációja után, mert ők két novemberi kiesett hetet kell bepótoljanak. Január 3-7. közötti időszakban pótolják az első hetet, míg az áprilisi iskola másként program hetében a második hetet.
Bár január elején már a második félévnek kellett volna kezdődnie, de a kényszerpihenők miatt most még csak az első félév folytatódik, és tart egészen január 14-ig. A második félév pedig – vakációs megszakítás nélkül – január 17-én kezdődik majd. Ez azt is jelenti, hogy az általános iskola felsőtagozatosainak és a középiskolásoknak 15 hetes tanítási időszak következik szünet nélkül. Összehasonlításképpen az eredeti tervek szerint a szeptemberi iskolakezdéstől a téli vakációig 13 hetes lett volna a tanítási időszak. Persze az is nyilvánvaló, hogy a második félév szerkezetét is befolyásolhatják a hatóságok járványügyi intézkedései.
A II. félév szerkezete így módosul:
Január 17., hétfő - április 14., csütörtök: oktatás
Április 15., péntek - május 1., vasárnap: tavaszi vakáció (az ortodox húsvét az április 24-26. közötti időszakban lesz)
Május 2., hétfő - június 10., péntek: oktatás
A három esetében részben változik a program. A tervek szerint az érettségizők május 27-én, pénteken fejezik be a II. félévet. A 8. osztályosoknak június 3-ig tart az oktatás, míg a szakiskolások július elsejéig.
Az érettségizők május 23-27. között iratkozhatnak be a nyári vizsgaidőszakra. Számukra a szóbeli vizsgák a tervek szerint június 6-15. között zajlanak, míg az írásbeliket június 20-23. között tartják. Az értettségi előzetes eredményeit június 27-én közlik, míg a fellebbezések utáni végső eredményt július 1-jén teszik közzé. A képességfelmérőn résztvevő 8. osztályosoknak május 30.- június 3. között kell iratkozni. Számukra június 14-17. között zajlik majd a vizsga, és június 23-én teszik közzé az előzetes, június 30-án pedig a végleges eredményeket.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak