Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter szerint rendben van, hogy a 9,50-es átlaghoz kötik az érdemösztöndíjak odaítélését
2022. január 06. 09:06, utolsó frissítés: 09:07
A becslések szerint 2022-ben 537.477 tanuló jogosult ösztöndíjra, ebből 347.000 érdemösztöndíjra (vagyis ennyi tanulónak volt 9,50-nél magasabb tanulmányi átlaga az elmúlt tanévben), és 156.000 szociális ösztöndíjra - derül ki Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter szerda esti közleményéből.
A miniszter ezzel arra reagált, hogy több diákszövetség bejelentette: bíróságon támadja meg azt a rendeletet, amellyel 8,50-ről 9,50-re emelték az érdemösztöndíj elnyeréséhez szükséges tanulmányi átlag alsó küszöbét.
Cîmpeanu tájékoztatása szerint az érdemösztöndíjban részesülő tanulók száma idén háromszor több, mint 2020-ban (idén 347.000, míg 2020-ban 123.472 volt).
A tárcavezető hangsúlyozta, az ösztöndíjak odaítélésének új kritériumait leszögező rendeletet a társadalmi párbeszédért felelős bizottság még tavaly októberben véleményezte. 'A diákok képviselői által 2021.szeptember 14-én tett egyik javaslat egyébként arra vonatkozott, hogy azok a tanulók kapjanak érdemösztöndíjat, akik kiemelkedő eredményeket értek el, vagyis 9,50 és 10 közötti tanulmányi átlagot és magaviseletből 10-est az előző tanévben, illetve ötödikesek esetén a tanév első félévében' - emlékeztetett Sorin Cîmpeanu.
Hozzátette, az oktatási minisztérium figyelemmel kíséri a diákok teljesítményét ösztönző intézkedések eredményességét, és szükség esetén javaslatot tehet az ösztöndíjak odaítélésére vonatkozó kritériumok módosítására.
Cîmpeanu arra is felhívta a figyelmet, hogy 2020-ig 'szégyenletesen' alacsony összegű, 6, 8, 10 lejes ösztöndíjakat adott az állam. Idén 1,031 milliárd lejt különítettek el iskolai ösztöndíjakra, ez 60%-os növekedést jelent 2021-hez képest.
'Az iskolai ösztöndíjak 2022-es költségvetése gyakorlatilag négyszerese a 2020-asnak' - írta az oktatási miniszter, leszögezve, ezeknek a tényeknek az ismeretében alaptalan az az állítás, miszerint a kormány megnyirbálná a tanulók ösztöndíjára szánt keretet.(agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak