Szakértők: az omikron az orvosi ellátórendszer működését, és a gazdaságot is fenyegeti
2022. január 10. 08:49, utolsó frissítés: 08:53
Szakértők szerint a Covid-19 omikron variánsa - bár egyelőre úgy tűnik, nem okoz olyan súlyos betegséget, mint az előzőek - annyira gyorsan terjedhet, hogy egész szektorokat béníthat le.
"Krónikus munkaerőhiány van, amit a többi hullámban rendkívül erősen éreztünk, még akkor is, ha a megbetegedések száma nem volt túl magas ahhoz képest, amire most számítunk. Nagyon félek attól, hogy a megbetegedések nagy száma miatt nem tudunk majd ott lenni, ahol a betegnek szüksége lenne ránk, azaz a kórházban. Ez egy rendkívül magas kockázat, amelynek mindannyian ki vagyunk téve" - mondta Beatrice Mahler a Digi24-nek.
A vállalatok azt kockáztatják, hogy nagyszámú alkalmazott megfertőződése miatt le kell állniuk, ha nem tartják be az egészségügyi szabályokat - figyelmeztetett néhány nappal ezelőtt Raed Arafat államtitkár.
"A probléma ezzel a lehetőséggel kapcsolatban nem csak az, hogy milyen hatással lehet az egészségügyi rendszerre, hanem az is, hogy milyen hatással lehet a gazdasági szektorra, amit már több országban tapasztalunk. Lebénítja a gazdasági tevékenységeket, mivel tömegesen betegszenek meg az alkalmazottak, akik otthoni elkülönülésbe kerülnek. Ha egy irodában a kollégák nem viselnek maszkot, és az egyikük fertőzött, és nyolc órán át ülnek együtt maszk nélkül, a nap végére mindannyian fertőzöttek lesznek, és két nap múlva mindannyiukat elkülönítésre küldhetik, és az az iroda bezár. Ugyanez a helyzet egy étterem, ugyanez a helyzet egy bolt esetében" - magyarázta Raed Arafat.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak