Súlyos hibákat követtek el, ezért egyes tanárok nem javíthatnak dolgozatokat
2022. január 10. 18:32, utolsó frissítés: 18:32
Idén nem vehetnek részt a vizsgáztató bizottságokban azok a tanárok, akik a tavalyi országos felmérők és érettségi dolgozatok kiértékelésekor súlyos hibákat követtek el - közölte hétfőn a tanügyminiszter.
Sorin Cîmpeanu a Szülői Bizottságok Országos Szövetségének képviselőivel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatót. Beszámolója szerint tárgyalópartnerei többek között azt kérték a minisztériumtól, hogy a vizsgadolgozatok kiértékelése számítógéppel történjék.
A tárcavezető elmondta, egyetértett a szülők képviselőivel abban, hogy egységesíteni kell a diákok tudásának felmérését és fel kell számolni a román tanügyi rendszerben létező méltánytalanságokat. Közölte: ígéretet tett arra, hogy a szülőket is be fogják vonni az új tanügyi törvény tervezetének kidolgozásába.
Cîmpeanu beszámolt arról is, hogy hétfőn távértekezletet tartott a prefektusokkal az iskolaelhagyásról, amely szerinte elsősorban vidéken aggasztó jelenség. Emlékeztetett arra, hogy a kormány egy programot indított a jelenség leküzdésére. Ennek keretében március végéig 750 iskola kap egyenként 200.000 euróig terjedő támogatást, amit konzultációs órákra, pályaorientációra, tanácsadásra költhetnek. A támogatásból az iskolák a tanulást vonzóbbá tevő eszközöket is beszerezhetnek - tájékoztatott a miniszter.
Hozzátette: a kormány emellett 3200 kisbuszt is beszerez a tanintézeteknek a diákok iskolába járásnak megkönnyítésére. Cîmpeanu reményét fejezte ki, hogy az idéntől átalakított ösztöndíjrendszer is hozzájárul majd az iskolaelhagyás csökkenéséhez. (agerpres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak