Tüntetni készülnek a tanügyi alkalmazottak csütörtökön az elmaradt béremelések miatt
2022. január 12. 18:10, utolsó frissítés: 19:37
A három tanügyi szakszervezeti szövetség csütörtökön tiltakozó akciókat szervez a kormány épülete, valamint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti székháza előtt. A tanügyi alkalmazottak ezzel fejezik ki elégedetlenségüket amiatt, hogy a kormány nem emelte a fizetésüket a közalkalmazotti béreket szabályozó 2017/153-as törvénynek megfelelően - jelentették be szerdán az érdekvédelmi szervezetek.
Közös közleményük szerint a megmozdulásokat a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség szervezi. A három szakszervezeti szövetség több mint 300.000 tanügyi alkalmazottat tömörít.
A szakszervezetek emlékeztetnek, hogy az ágazat dolgozói 2020 szeptemberétől lettek volna jogosultak a 2017-ben elfogadott bértörvényben rögzített fizetésemelésre, de a kormány elhalasztotta ezt az intézkedést. A 2022. január elsejétől ígért 4 százalékos béremelés, amely mindössze mintegy 65 lej plusz bevételt biztosít az embereknek, általános elégedetlenséget szült az oktatásban dolgozók körében - szögezik le a közleményben.
Rámutatnak arra is, hogy jelenleg a tanügyi személyzet az egyetlen közalkalmazotti kategória, amely nem részesül munkakörülményekért járó pótlékban, mivel az elmúlt években a kormány bérpolitikája az volt, hogy a pótlékok összegét a 2017/153-as törvény hatályba lépése előtti szinten maximálta, és a 2018/34-es, illetve a 2017/569-es kormányhatározat alkalmazhatatlanná vált.(agerpres)
fotó: gov.ro
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak