Mi a magyarázata az ortodox terjeszkedésnek Székelyföldön?
Kérdezett: Sipos Zoltán 2009. szeptember 03. 09:52, utolsó frissítés: 2009. szeptember 04. 08:35Interjú Nagy Mihály Zoltánnal, a Vallásügyi Államtitkárság magyar egyházakért felelős tanácsosával. #b#[kommentekkel]#/b#
Az utóbbi években a magyar történelmi egyházak folyton arra panaszkodnak, hogy a magyar közösség számarányához képest kevesebb állami támogatást kapnak, az ortodox egyház lévén felülreprezentálva a támogatások elosztásakor. Valóban így van? És ha igen, akkor ennek mi az oka? A magyar egyházaknak is van valamilyen szerepük ebben, vagy itt valamiféle állami, ki nem mondott politika van a háttérben, amely az ortodox egyházat előnyben részesíti?
Nagy Mihály Zoltán: – Az egyházaknak szánt román állami kereteket – elsősorban – a Vallásügyi Államtitkárság koordinálja. 2002 óta beszélhetünk olyan jogszabályokról, melyek a pályázatok formai követelményeit tartalmazzák, továbbá ugyancsak 2002 óta ismert, hogy milyen munkálatokra lehet támogatást kérni. Korábban az egyházaknak jutó támogatásokat nem törvény erejű jogszabályok szabályozták, hanem sürgősségi kormányrendeletek – ezek hátránya az volt, hogy egy új kormánnyal a támogatási feltételek is változtak.
Jelenleg a román állam elsősorban templomok építését, javítását, továbbá szociális intézmények, programok működtetését támogatja. Idén ez egyébként változott, most már szociális intézmények építésére is lehet támogatást kapni.
A törvény azt is szabályozza, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeget a felekezetek közt milyen arányban osztják el. A jogszabály nem tartalmaz konkrét arányokat, hanem csak elveket: eszerint az elosztásnál figyelembe kell venni azt, hogy mennyi pénz áll rendelkezésre, azt, hogy a legutóbbi népszámláláskor mekkora volt az adott vallási közösség számaránya az összlakosságon belül, továbbá van egy olyan kitétel, miszerint a pénzeket a szükségleteknek megfelelően kell odaítélni.
A Vallásügyi Államtitkárság által kiosztható pénzösszeg (idén 106 millió lej) két alapból áll össze. A nagyobbik – 66 milliós – alap azokat a pályázatokat tartalmazza, amelyeket a parlamenti pártok javasoltak a költségvetés összeállításakor. A parlamenti csoportok az adott frakció számáranyának megfelelően szabadon rendelkeznek egy bizonyos összeg felett, amelyet bármire fordíthatnak, például út- vagy kultúrház-építésre, iskolák tatarozására, mégis az a szokás – főként a Szociáldemokrata Párt és a Demokrata-Liberális Párt politikusai körében – hogy különböző ortodox templomok építésére és javítására költik.
Megnevezik, hogy ezt az összeget melyik templom építésére vagy javítására irányozzák elő, ez megjelenik a Hivatalos Közlönyben, az államtitkárságnak pedig csak egy formális, adminisztratív szerep jut a pénz folyósításában. A másik alapot (idén 44 millió lej) pályáztatással osztjuk ki: az egyházközségnek be kell nyújtani egy pályázatot, ezt bizottsági ülésen beterjesztjük és megvitatjuk, pénzt szavazunk meg, vagy visszautasítjuk azt.
Ez a pénzosztási rendszer nem jó, hiszen nem mindig olyan helyekre megy a támogatás, ahol tényleg szükség lenne rá. A magyar egyházak számára pedig mindenképpen hátrányos, mert én kevés olyan PSD vagy PD-L képviselőt láttam, aki magyar egyházakat támogatott volna – egyébként van ilyenre is eset, Beszterce-Naszód megyéből, sőt, Marosvásárhelyről is.
Dehát az RMDSZ parlamenti aránya nagyjából megfelel a magyarság, és így a magyar történelmi egyházak számarányának. Így az az összeg, mely fölött a pártok rendelkeznek, arányosan van elosztva, legalábbis elméletileg...
– Sajnos a támogatásokat összeadva azt látjuk, hogy a történelmi magyar egyházak az első alapból legjobb esetben a keret 1,3 százalékát kapták. Idén volt egy informális egyezség, miszerint a pályáztatás útján kiosztható keretekből a magyar egyházak a számarányukon felül részesülnek. Így sikerült elérni azt, hogy a magyar egyházaknak a keret 7,2 százaléka jutott.
Tehát sikerült érvényesíteni az arányosság elvét, de tovább kell menni, hiszen a törvény szükségletekről is beszél. Ez lenne a nagy áttörés. Tehát ha a szükségleteket nézzük, akkor lehet, hogy el kellene mozdulni a jelenlegi 7 százalékról 11 százalékra. Ez persze nagyon nehéz lesz.
Bár a román alkotmányban nincs szó államvallásról, azt hiszem, ki lehet jelenteni, hogy informálisan az ortodox vallás nagyobb támogatást élvez, mint a többi vallás. Viták során ez mennyire érvényesül? Az államtitkárságon mennyire van olyan kimondott vagy ki nem mondott szabály, hogy az ortodox egyházat jobban kell támogatni más egyházakkal szemben?
– A 2007-ben megjelent felekezeti törvény explicit módon kimondja, hogy Romániában nincs államvallás, nincs többségi vagy kisebbségi vallás, és tilt minden olyan rendelkezést, mely a felekezetek közötti különbségtételt támogatná. Törvényileg tehát ez nagyon jól szabályozott, és azt mondhatnánk, hogy minden rendben is van.
Ellenben amikor a vallásügyi államtitkár személye körül folyik a vita a kormánypártok között, akkor egyértelmű, hogy ebben a kérdésben a pátriárkának szava van. Az elmúlt években a vallásügyi államtitkárságra úgy államtitkárt nem neveztek ki, hogy a pátriárka ne egyezett volna bele. Ez természetesen informális úton működik, de a pátriárkának ezt a szerepét minden politikai párt elfogadja, tiszteli. Mondom, ezek háttéralkuk, nyíltan erre vonatkozó bizonyítékokat nem lehet találni.
Ez nagyon sok mindent jelez: jelzi azt, hogy milyen viszonyban van a mindenkori vallásügyi államtitkár a mindenkori pátriárkával. Mert ha van egy ilyen függőségi viszony – legalábbis a kinevezésnél – akkor valószínűleg olyan személyek kerülnek oda, akik valamilyen mértékben osztják az aktuális pátriárka egyházpolitikai kérdésekben tanúsított álláspontját.
Folynak-e a magyar egyházak között informális egyeztetések arról, hogy a román állammal szemben miképpen kellene lépni?
– Ami az érdekérvényesítést illeti, autonómiával valójában a romániai református, evangélikus-lutheránus és unitárius egyház rendelkezik. Mert ha a négy erdélyi katolikus püspökséget nézzük, akkor nekik az érdekeiket hivatalos úton, elsősorban a román katolikus püspökkari konferencián keresztül kell érvényesíteniük, ahol jelen van a két román anyanyelvű római katolikus püspökség (a bukaresti érsek, valamint a iaşi-i püspök), továbbá az 5 görög katolikus püspökség képviselője. Ez persze nem jelenti azt, hogy okvetlenül konfliktus kell kialakuljon a felek között. Nem arról van szó, hogy akkor a püspökkari konferencia netalán magyarellenes-e vagy sem, hanem arról, hogy a konferencia a döntései meghozatalakor nem minden esetben részesíti előnyben a magyar közösség számára fontos kérdéseket.
A katolikus egyházaknak a sajtónyilvánosság jelenthet még némi mozgásteret, azonban püspökfüggő, hogy ki mennyire él ezzel a lehetőséggel. A protestáns egyházaknak azonban nagyobb a mozgásszabadsága – a magyar sajtó foglalkozik ezekkel a nyilatkozatokkal, ellenben a román sajtóban ezek már nemigen kapnak teret. Ezek az óhajok, szándékok tehát nemhogy a kormány, de még a Vallásügyi Államtitkárság szintjére is nehezen jutnak el.
További probléma, hogy amikor gyűlések vannak, akkor Nagyváradon és Kolozsváron mindenki komoly felvetéseket fogalmaz meg. Az otopeni-i repülőtér környékén aztán már másképp gondolkoznak, a gyűlésen pedig inkább csak passzív résztvevők az egyházak képviselői. Holott ezek a gyűlések tényleg azért lennének fontosak, mert itt nyugodtan fel lehetne vetni ezeket a kérdéseket, és meg lehetne vitatni.
Az látható, hogy ilyen-olyan csatornákon keresztül – és ez nagyon személyfüggő – folynak bizonyos egyeztetések és alkuk, de ennek nincs egy intézményes formája. Nem jelenítik meg, hogy mi ezt és ezt szeretnénk. Egy problémakatalógust kellene készíteni, és erről egy szakértői egyeztetést folytatni a Vallásügyi Államtitkársággal vagy a Kulturális és Felekezeti Minisztériummal. Az RMDSZ folyamatosan egyeztet az egyházakkal, de az RMDSZ is csak akkor tud bármilyen érdeket képviselni, hogyha azokat az érdekeket csoportosan próbálják megjeleníteni.
Az RMDSZ-nek mennyire sikerül integrálni az egyházakat mint alrendszereket?
– Van egy alapálláspont, amit jó lenne elfogadni mindkét félnek: ez az, hogy akkor, amikor RMDSZ-ről beszélünk, és amikor a történelmi egyházakról beszélünk, akkor tulajdonképpen az erdélyi magyarságról beszélünk. Azért lenne fontos eljutni idáig, mert voltak olyan egyházi vezető személyek, akik azt mondták, hogy bizony az RMDSZ nem képviseli az erdélyi magyar történelmi egyházak érdekeit, ergo nem képviseli az erdélyi magyarságot. Ha vannak is ilyen vélemények, akkor erről nyíltan vagy zárt ajtók mögött egyeztetést kellene folytatni.
A romániai magyar történelmi egyházaknak továbbá egyeztetniük kellene az érdekeiket, mert azért vannak azonos érdekek: itt van a felekezeti oktatási hálózat kiépítése, a visszaszolgáltatás, ezek mind olyan kérdések, melyeket nem lehet egyházkerületi vagy egyházmegyei szinten elintézni. Itt az egyházak össze kellene fogjanak, és álláspontjukat az RMDSZ-en keresztül el kell juttatni a román pártokhoz.
A magyar történelmi egyházak egyébként épp ezért hozták létre a romániai magyar történelmi egyházak vezetőinek értekezletét. Ennek az informális értekezletnek egy hiányossága van: nem rendelkezik jogi személyiséggel, ellenben mint egyeztető fórum betölti szerepét. Ezen a csatornán már el lehet juttatni bizonyos óhajokat, kívánságokat az RMDSZ és a kormány felé.
Egyébként erre a kérdésre – hogy mennyire sikerül integrálni az egyházakat mint alrendszereket – egy olyan személy tudna válaszolni, aki kidolgozza az RMDSZ politikai stratégiáját, illetve aki az egyházak részéről részt vesz ezeken a magas szintű egyeztetéseken.
A magyar történelmi egyházak egyfajta megújulásának, társadalmi szerepük átértékelésének lehetünk tanúi. Mennyire lehet ebbe a keretbe beleilleszteni ezeket az úgynevezett iskolabotrányokat, amikor az egyházak a visszakapott iskolaépületekben saját iskolát indítanak? Mi a víziójuk az egyházaknak a további társadalmi szerepvállalással kapcsolatban?
– Először is pontosítani szeretnék: ha az egyházak az egykoron elkobzott, de most újra visszaszerzett iskoláikba felekezeti oktatást akarnak szervezni, azt nem kell mindjárt “botránynak” minősíteni. A kérdés most az, hogy kezdhetjük-e ott az egyházi intézményrendszer kiépítését, ahol 1948-ban abbahagyták? Akkor volt egy bizonyos számú intézményrendszer: kórház, öregotthon, iskola. Vajon ugyanezt az intézményrendszert most, 2009-ben ugyanolyan számban létre kell-e hozni? Az egyházakban vannak olyan vélemények, hogy igen, ott kell folytatni, ahol 1948-ban abbahagytuk.
Csakhogy felmerül a kérdés: vajon az erdélyi magyar társadalom ugyanaz, mint ami 1948-ban volt? Vajon a magyar társadalom tényleg azt gondolja, hogy szükség van egy felekezeti iskolarendszerre? Számításba kell venni azt is, hogy az egyházak jelenleg nem rendelkeznek– legalábbis az eddig elhangzott nyilatkozatok ezt támasztják alá– olyan anyagi erőforrásokkal, hogy azt az intézményrendszert, melyet 1948-ban működtettek, most működtetni tudnák.
Közben pedig ott van az is, hogy az egyházaknak van egy küldetésük, ami a jó terjesztésére, a világ megváltoztatására vonatkozik. És ehhez hozzátartozik az is, hogy ha létezik egy iskolarendszer, akkor az általuk vallott hitelveket, társadalmi normákat ott is igyekeznek hirdetni, átadni.
Én nem azt mondom, hogy erre nincs szükség, hogy ezt nem kell támogatni. De akkor, amikor elhangzanak érvek és ellenérvek, akkor ezekkel a véleményekkel csak úgy lehet tárgyilagosan vitába bocsátkozni, ha készítünk egy közvélemény-kutatást arról, hogy a magyar társadalom miben látja szükségét az egyház szerepvállalásának?
Most, hogy az egyházak kezdik visszakapni az iskolaépületeiket – akár Csíkszeredában, akár Szatmárnémetiben – kiderül, hogy az adott közösség nem szeretné, hogy azokban az intézményekben csak felekezeti oktatás legyen. Ezt el kell fogadni. Ellenben azt is el kell fogadni, hogy vannak szülők, akik a gyermekeiknek nem csak a szellemi nevelését tartják fontosnak, hanem az úgynevezett lelki, erkölcsi nevelését is, és emiatt gyermeküket felekezeti iskolába akarják iratni.
Én azt mondom, hogy az egyháznak is sokkal világosabban el kellene mondania, mai nyelvezetre lefordítva, felhasználva a mai legmodernebb kommunikációs lehetőségeket, hogy miért van szükség felekezeti oktatásra.
Mert az, hogy az egyházaknak küldetésük van, és hogy '48-ban a mienk volt, ma már nem elegendő érv arra, hogy iskolafenntartó jogot vindikáljanak maguknak. El kell mondani, hogy a gyerek számára miért jelent ez pluszt? Miért jelent többletet? Miért jelent mást? Nem arról van szó, hogy ez jobb, mint a fizika-kémia szakos iskolába járni, hanem ahhoz képest mi az a plusz, amit ad?
Nagy kérdés az is, hogy ugyan az egyház visszaigényli és vissza is kapja az iskolaépületeket, de ezen épületek fenntartását, karbantartási munkálatait ki fogja állni? A törvényi szabályozás e tekintetben meglehetősen sántít. Azt tudjuk, hogy a tanárok fizetését a román állam adja, és ilyen alapon azt is lehet kérni, hogy az állam megfelelő pénzösszeget adjon az iskola fenntartására és üzemeltetésére. Csakhogy az állam miért fektessen be egy olyan tulajdonba, mely nem az övé?
Egyértelmű, hogy sérül az illető szülőnek vagy gyereknek azon joga, hogy felekezeti oktatásban részesüljön, de lám az az iskolaépület az egyházé, az anyuka vagy apuka meg a román államnak adózik, és akkor mi is történik ezzel a pénzzel? Ezeket a kérdéseket tisztázni kell, mert ha végre nyíltan elmondanánk, hogy mi is a probléma a felekezeti oktatás körül, akkor a felekezeti oktatást ellenzők megnyilvánulásai nem lennének annyira hisztérikusak.
Az egyházi oktatást ellenzők egyik érve, hogy az ilyen iskolában folyó oktatás nem minőségi: ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy idő kell ahhoz, hogy egy újonnan létesült tanintézményben erkölcsileg és szakmailag is jó tanárok tanítsanak. Az elején tényleg elég nagy nehézségek voltak, de hogyha megnézzük az elmúlt évek eredményeit, akkor el lehet mondani, hogy például Kolozsváron a felekezeti iskolarendszer komoly versenytársat jelent az állami iskolák számára.
És ez hozza is az újabb vitatémát: azzal, hogy létrejönnek a felekezeti iskolák, ahol alsó tagozatok is működnek, felgyorsulhat a körzeti iskolák megszűnése. Ezekről megint nyíltan kellene beszélni, nem pedig folyosókon, tanári üléseken kellene kirohanni egymás ellen vagy akár napilapokban folytatni erről vitát. De tudomásom szerint eddig nem ültek le az érdekelt felek.
Amikor Magyarországon a '90-es években visszaszolgáltatásról beszéltek, sok érv elhangzott pro és kontra. Egyesek szerint az egyházaknak csak abban az esetben kellett volna visszaszolgáltatni az ingatlanjaikat, hogyha azok egy úgynevezett hasznosíthatósági tervet dolgoznak ki. Tehát az állam nem minden további nélkül adja vissza ezeket az ingatlanokat, hanem számon kéri, miképpen szeretnék hasznosítani a szóban forgó ingatlanrengeteget – mert nem csak Magyarországon, hanem itt Romániában is ingatlanrengetegről kell beszélnünk. Szerintem jó lenne látni az erdélyi magyar egyházak esetében, hogy milyen hasznosíthatósági tervet dolgoztak ki arra az esetre, hogyha ingatlanjukat visszakapják, legyen akár olyan épület, ahol valaha és jelenleg is kórház, vagy iskola működik.
Két másik, pragmatikus megoldásnak is tanúi lehettünk Kolozsváron: az egyik az, amikor a katolikus egyház visszakapta a Báthory István líceum épületét, ők úgy döntöttek, hogy nem katolikus líceumot építenek ki ott, hanem bérbe adták az épületet, a katolikus líceumot pedig beolvasztották a világi líceumba...
– Mindent kontextusában kell nézni: Kolozsváron, ha a gyerekek felekezeti összetételét nézzük, akkor szükséges-e egy katolikus főgimnáziumnak a létrehozása, vagy elegendő az, hogy egy úgymond világi iskola keretén belül működjenek felekezeti osztályok? Egyesek azt mondták, egy önálló tanári karral és adminisztrációval rendelkező katolikus gimnázium léte nem indokolt, mert kevés a diák. Most, a beolvasztás után például az a kérdés merül fel, hogy miképpen tudja érvényesíteni az egyház a saját érdekeit, ha nincsen önálló tanári kara a felekezeti osztályoknak? Sőt, most törvényesen is megszűnt az egyház azon joga, hogy beleszóljon, milyen tanárok oktassanak a felekezeti osztályokban. Korábban nyíltan beleszólhattak ebbe, most csak háttéralkukkal és egyéb egyeztetésekkel tudják érdekeiket érvényesíteni.
Ha megnézzük a nagyobb erdélyi városokat és az itt működő elit magyar gimnáziumokat, akkor ezek olyan épületekben működnek, melyeket visszakaptak az egyházak. És most legyünk őszinték: a visszaszolgáltatás nem egyik napról a másikra történt, itt egy folyamatról van szó. Már a '90-es évek elejétől beszéltek arról, hogy visszaigénylik a Kölcseyt, vagy a Báthoryt – itt tehát tizenvalahány éves folyamatról van szó, amely alatt mit tett a két érintett fél? Végiggondolta-e az egyház, hogy akkor mit is fog csinálni az iskolával, és végiggondolta-e az épületben működő iskola vezetősége, hogy mi lesz, ha a tulajdonos tulajdonjogával élve kilakoltatja?
Az egyházak persze könnyebben teszik ezt meg, ha az épületben román nyelvű oktatás folyik. Ha magyar diákokról van szó, akkor le kell ülni egyeztetni. De ne higgyük, hogy ez egy váratlan probléma: itt egy tizenvalahány éve fennálló állapotról van szó, mely időt egyik fél sem arra használta fel, hogy leüljenek, egyeztessenek, elmondják hogy mit is akarnak.
A másik pragmatikus megoldás az, amikor kipakolták a bérlőket és pusztán üzleti szempontok szerint működő hotelt építettek egy belvárosi épületben. Hogyan látod, ilyen megoldásoknak mennyi esélye van máshol is elterjedni?
– Az az épületegyüttes, melyben az Agape étterem és hotel működik, nem szociális vagy oktatási céllal épült. A múlt század elején a Státusnak kiváló ingatlanbefektetési lehetősége támadt, s a Szentegyház utcában található épületet azért építették, hogy kiadják olyan személyeknek, akik megengedhetik maguknak, hogy a Főtéren lakjanak. Illetve itt laktak olyan, egyházhoz kötődő személyek, akik nem tudták megengedni maguknak, hogy saját házat vagy lakrészt vásároljanak. Ez az ingatlan erre volt kitalálva.
Most ennek az ingatlannak a profilját megváltoztatták – hogy milyen megfontolásból, azt azokkal kell megbeszélni, akik ezt megvalósították. Lehet, hogy ez egyes esetekben gyorsan ment, egyes idős érintett személyeknek megrázkódtatást okozott, ellenben tudomásom szerint mindenki hozzájutott más bérleményhez.
Hosszú távon abban nem lehet kivetnivalót találni, ha az egyház úgy gondolja, van egy ingatlana, amit gazdasági alapon működtet, ami pénzt termel, és ebből a pénzből – ez nagyon fontos – újabb lakásokat lehet építeni, öreg- és gyermekotthonokat. A profitból támogatni lehet a közösséget, sőt, a központi egyházi hatóságnak is lehet ebből pénzt küldeni. Az Agapé például több millió lejjel támogatta a gyulafehérvári székesegyház felújítását. Tehát ha a gazdasági megfontolás mögött ott van a megtermelt javak igazságos elosztásának elve és gyakorlata, akkor ebben nem látok olyan nagy problémát.
Visszatérve az ortodox egyházra: folyik az ortodox expanzió, mindenhová templomot próbálnak építeni, oda is, ahol ez esetleg nem lenne indokolt. Ez pusztán szimbolikus térfoglalás, vagy van emögött valami más is?
– Ha a múltba tekintünk, akkor látni kell, hogy bár mindenhol az szerepel, hogy az ortodox egyháznak mekkora szerepe volt a román nemzetállam megteremtésében, valójában az ortodox egyház enyhén szólva későn tért át román nyelvhasználatra: a 19. század végén a román törvényhozók kötelezték az egyházat, hogy ne a cirill, hanem a latin írásmódot használja.
Ez az egyház, annak ellenére, hogy mindig volt szerepe a nemzet és a nemzetállam fenntartásában, valójában csak a 19-20. században, a független román állam létrejöttével jutott el oda, hogy nemzeti egyházként viselkedjen, és most éli ezt ki. Úgy érzi, hogy Románia határain belül az ortodox egyház mindenhol jelen kell legyen. A Kárpátok karéja fölött az egyház végre nyíltan megszentelheti a teret, és templomépítéssel kifejezheti azt, hogy ha a románság egyenlő az ortodoxiával, akkor az ortodoxia meg kell jelenjen színtiszta magyar közösségekben is, mert ez a román állam területe.
1990 után például a nagyszebeni teológián az volt a hangulat, hogy Székelyföld egy missziós terület, ahol az ortodox egyház végre szabadon működhet, és ahol vissza kell téríteni a román nemzet keblére azokat az embereket, akik elmagyarosodtak. Sok frissen végzett teológus jelentkezett Székelyföldre missziós munkára – nem nemzeti, hanem felekezeti megfontolásból. Nagyon sokan döbbenten vonultak vissza, mondván, hogy hát ott nincs kit téríteni: reformátusok meg katolikusok élnek Székelyföldön, akikkel még értekezni se lehet, hiszen magyarok. Ennyit a székelyföldi térfoglalásról.
Ami a templomépítést illeti, Kolozsváron jelenleg 14 ortodox templom van épülőben. El lehet gondolkodni azon, hogy ezek a templomok építészetileg mennyire illeszkednek a tömbházak közé, mindenesetre az ortodox egyház álláspontja az, hogy, hogy miután az egyházat fél évszázadon keresztül elnyomták, most végre közelebb szeretnének kerülni a híveikhez.
És hogyha megnézzük a vasárnapi miséket, akkor azt látjuk, hogy ezek a templomok tele vannak. A nyugat-európai trendektől teljesen eltérően Romániában növekszik a vallásosság, a vallási gyakorlat – kérdés, hogy ez mennyire marad fenn hosszú távon.
Mi az oka ennek?
– Ezt egy vallásszociológus tudná megmagyarázni, de látható, hogy növekszik a vallásosság. Azonban félő, hogy ide is begyűrűzik az a nyugat-európai folyamat, mely arra kényszeríti az egyházakat, hogy eladják a templomaikat. Egyes ismerőseim például megrökönyödve vették tudomásul, hogy Németországban egy lutheránus templom szentélyében fogyaszthatták el a sörüket.
És mindez azért furcsa, mert a lutheránus egyház Németországban az állam után a második legnagyobb munkaadó: 500 ezer személyt alkalmaz, egy nagyon kiterjedt szociális, orvosi ellátó rendszert működtet. És ennek ellenére oda jutott, hogy néhány templomot el kellett adnia.
Romániában az ortodox egyház alig foglalkozik szociális kérdésekkel, ilyen jellegű intézményhálózat csak csíráiban létezik – bár a társadalom egy része elvárná az egyházaktól az ilyen irányú tevékenységet.
Ha a jelenlegi vallási szokások megmaradnak Romániában, akkor el lehet mondani, nem volt hiábavaló a templomok építésébe fektetett óriási pénzösszeg. De hogyha a templomba járók száma lecsökken, akkor el lehet gondolkodni azon, hogy vajon miért nem foglalkozik az ortodox egyház vagy az állam azzal, hogy olyan jellegű pályázatokat támogasson, amelyek szociális tevékenységre irányulnak.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
