Eckstein kampányetikai kódexet dolgozott ki
K. M.
2011. január 10. 16:57, utolsó frissítés: 16:57
Az RMDSZ elnöki tisztségét megpályázó Eckstein-Kovács Péter szerint azért van szükség erre a dokumentumra, mert a belső választási kampányra vonatkozó szabályzás erősen hiányos.
„Mivel tíz éve nem volt valódi elnökválasztás az RMDSZ-ben, több hiányosság is megmutatkozik a kampányidőszak szabályzását illetően a szövetség alapszabályzatában. A statútum ugyanis csupán arról rendelkezik, hogy egy megyei szervezet vagy egy platform támogatása szükséges ahhoz, hogy egy jelölt indulhasson az RMDSZ elnöki tisztségéért folyó megmérettetésen” – jelentette ki Eckstein-Kovács Péter mai, Kolozsváron megtartott sajtótájékoztatóján.
A kampány javában zajlik, valamivel több, mint egy hónap van még a február 26-27-e között Nagyváradon sorra kerülő X. RMDSZ Kongresszusig, ahol új elnököt választ és módosítja alapszabályzatát a szövetség. Eddig hivatalosan Eckstein-Kovács Péter és Kelemen Hunor jelentette be indulási szándékát, Olosz Gergely várhatóan ezen a héten száll be jelöltként a megmérettetésbe.
Az RMDSZ elnöki tisztségét megpályázó szabadelvű politikus nehezményezte, hogy a Szilágy és a Hunyad megyei Képviselők Tanácsán a politikai támogatás nyújtásáról történő szavazás nem volt titkos, illetve, hogy nem biztosított minden jelöltnek egyforma mértékben a szövetségi erőforrásokhoz – az adatbázisokhoz, szervezeti szállítási eszközökhöz, szervezeti infrastruktúrához, a szervezet által rendelt közvélemény-kutatásokhoz, felmérésekhez – való egyenlő hozzáférés.
A hiányosságok áthidalása érdekében kidolgozott egy választási etikai kódexet, ezt ellenfelének, Kelemen Hunornak is elküldte. Eckstein elmondta, a jelöltek közös érdeke a kampány eldurvulásának megelőzése, az ellenfeleknek a politikai opciókra és megnyilvánulásokra kellene fektetniük a hangsúlyt, a személyeskedést és
a „piszkos” kampányolást
mellőzve. Elmondta, jelenleg egyedüli ellenfele, Kelemen Hunor számára támogató aláírás-gyűjtési akció zajlik, amely etikailag kifogásolható, hiszen nem bocsátják mindkét jelölt támogató ívét az aláírók rendelkezésére. Ezért a választási etikai kódex egyik pontjában az olvasható, hogy amennyiben valamelyik jelölt támogató aláírások gyűjtésére használja az RMDSZ apparátusát, vagy megyei szervezeteit, úgy minden jelölt támogatói ívét az aláírók rendelkezésére kell bocsátani.
>> Eckstein választási etikai kódexe itt olvasható >>
>> Eckstein a kampányszabályozás elfogadására vonatkozó kérése >>
Ecksteint továbbra fontosnak tartja azt is, hogy a jelöltek programjuk, céljaik bemutatására minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak. Elképzelése szerint lehetővé kellene tenni, hogy a jelöltek Erdély-szerte fogható tévécsatornák adásaiban szervezett vitákon ütköztessék nézeteiket, mutassák be elképzeléseiket.
Eckstein arról számolt be, hogy a sajtótájékoztatóval egyidejűleg gyűlésezik az RMDSZ szabályzatmódosító bizottsága, az ülés napirendjén olyan kérdések szerepelnek, mint például a szövetség politikai alelnöki tisztségének létrehozása, vagy a székelyföldi – Kovászna és Hargita megyére kiterjedő RMDSZ megalakulása. Eckstein megemlítette, ez utóbbi kezdeményezést ellenző hangok is kiszűrődtek a jelenlegi vezetőség köréből, viszont ő úgy gondolja, hogy mivel a két megyében létezik politikai akarat,
nem kellene megakadályozni
a székelyföldi szervezet megalapítását. Hangsúlyozta, a kezdeményezés mellett foglal állást, hiszen a székelyföldi autonómia létrejöttét is támogatja. Az elnökjelölt továbbá rámutatott: míg az RMDSZ-ben a Székelyföld erős képviseletnek örvend, addig a Partiumról megfeledkezni látszik a vezetőség. Példaként a Szatmár megyei szervezetet említette, amely annak ellenére sem rendelkezik képviselettel a szövetségi vezetőségi struktúrák szintjén, hogy a legutóbbi választásokon nagyon jó eredményeket mutatott fel. Eckstein szerint a partiumiakat megilletné egy hely a legfelsőbb vezetőségi szinten.
Az RMDSZ politikai alelnöki tisztségével kapcsolatosan elmondta, nem ért azzal egyet, hogy az alelnök az SZKT-nak legyen alávetve, hiszen elképzelhetetlennek tartja azt, hogy a politikai alelnök álláspontja esetleg ne képviselje a szövetség elnökének véleményét.
Ugyanakkor azt az elképzelést is képtelenségnek tartja, hogy az RMDSZ hivatalos álláspontjától eltérően nyilatkozó
RMDSZ-es politikust szankcionálják,
hiszen ez a pluralizmus ellen vétő demokrácia-ellenes intézkedés lenne.
Olosz Gergely egyre valószínűbb indulásával kapcsolatosan a szabadelvű politikus elmondta, üdvözli a kampányban a jó szervezőképességű, fiatal politikust.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak