A magyarok és a romák is békét akarnak Alsórákoson
Bakk-Dávid Tímea
2011. május 06. 17:07, utolsó frissítés: 2011. május 09. 10:08
Ez talán elégséges tárgyalási alap lenne a rendfenntartók által megszállt faluban, ám félő, mindenki csak a saját sérelmeire és nyomorúságára figyel, a másikéra nem. #b#[helyszíni riport]#/b#
Vigasztalan, szürke égbolt, elállni nem akaró eső, gödrös, sáros, tengelyszaggató bekötőút, egy elhagyatott, zöld határ, betonhíd vasúti sínnel.
Alsórákos elszigetelt településnek tűnik Brassó viszonylagos közelsége ellenére. Most már nemcsak a katasztrofális útviszonyok miatt lehet bezártság-érzése az ittlakóknak. A háromnyelvű köszöntőtáblánál rendőrségi ellenőrzőpont: minden erre haladó járművet megállítanak, igazoltatják a vezetőt, ellenőrzik a rakományát, úticélját. Amikor közöljük, hogy sajtósok vagyunk, megengedik, hogy filmezzünk és fotózzunk. A rendőr elmondja azt is, hogy a biztonsági erők a nap 24 órájában járőröznek Alsórákoson: a polgármesteri hivatal által felbérelt biztonsági cég emberei, a zsandárok és a rendőrség is nagy erőkkel van jelen, azóta semmilyen incidens nem történt.
Mi történt Alsórákoson?
Április 8-án verekedés tört ki Gáspár Tamás polgármester házánál egy csoport roma és a polgármester rokonai között. Ezután egy mintegy 50 fős, kaszákkal, fejszékkel, vasvillákkal felfegyverzett csoport a Borbáth telepre, a roma negyedbe indult, hogy megleckéztesse a romákat; a rendfenntartó erők szerencsére idejében közbeléptek, és elválasztották egymástól a feleket. A konfliktus azonban régebbi keletű.
Az alsórákosi roma közösség hagyományosan kézműves mesterségekből élt. Egy részük azonban utólag, feltehetően Brassóból érkezett és telepedett le. A kilencvenes években ugyanis sorra megszűntek a gyárak, a szakképzetlen, kétkezi munkások városi megélhetése ellehetetlenült: a nagy vesztesek közé tartoztak a romák is, akiknek még az az opció sem adatott meg, hogy hazaköltözzenek falura a családi örökségbe, földet művelni. Hiszen nem volt olyan, hogy „haza”, és nem örököltek sem erdőt, sem szántót, sem házat a szüleiktől. Így az észak-brassói, illetve erdővidéki falvak valamelyikében telepedtek meg.
Kiss Tamás, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet szociológusa egy kerekasztalon arra hívta fel a figyelmet, ezek a falusi marginalizált roma közösségek gyakorlatilag a rendszerváltás után kialakult piaci társadalom termékei. A nagyvárosokból a szociálisan hátrányos helyzetű rétegek kiszorulnak, és ezen rétegek egy része más településeken jelenik meg, és ezzel gyengébb, gazdasági szempontból periférikusabb helyzetű régiók és önkormányzatok szociális problémájává válik. Igazságtalan, hogy a gyengébb önkormányzatokra, gazdaságilag leszakadó vidékekre zúdul rá ez a problématömeg. Az állam nem hagyhatja ezeket a közösségeket egyedül a problémákkal; szemben az erősebb önkormányzatokkal, ezeknek a közösségeknek egyszerűen nincsenek meg azok az erőforrásaik, amelyekkel az etnikai köntösben megjelenő szociális gondokat kezelni tudnák, mondta a szociológus.
Az alsórákosi romák számát jelenleg 1000-1500 főre becsülik. A nagyközség magyar népessége elöregedőben, a fiatalok nem költöznek haza, egyre kevesebb a magyar gyerek az iskolában, óvodában. A roma családokban sok a gyerek, jók a demográfiai mutatóik; ám nincsen ingatlanuk, házaik zöme illegálisan, más területére épült; régi, hagyományos mesterségeikből már nem tudnak megélni, nagy a munkanélküliség a körükben.
A község magyar lakói sorozatos lopásokra, rablásokra panaszkodnak évek óta, és arra, hogy a területek, ingatlanok ára lement, sőt, már nem éri meg megművelni a földeket, mert más takarítja be a termést, nem a tulajdonos. A romatelephez közel eső házakba rendszeresen betörtek, megfélemlítve az idős, magányos embereket; az iskolában a roma és magyar gyerekek verekednek, a tanítónők kénytelenek más-más időpontban kiengedni őket a tanteremből – szóltak a sajtóban megjelent tudósítások.
„Aki nem dolgozik, ne is egyék”
Április 20-án közel ötven református lelkipásztor látogatott el Alsórákosra, és vett részt egy ökumenikusnak szánt istentiszteleten, hogy támogassák az ottani magyar közösséget: „érezzék, nincsenek egyedül”. A lelkészek aláírták az Alsórákosi Nyilatkozatot, amely érezhetően csak az alsórákosi magyarokra utal mint a „sötét erők” áldozataira. Az, hogy a több mint ezer fős alsórákosi roma közösség ugyancsak „vigasztalásra”, „erősítésre” szorulna, teljesen kimaradt a református lelkészek állásfoglalásából.
„Az apostol intése szerint mindenkinek csendesen kellene munkálkodnia, és a maga kenyerét ennie. Tudjuk, hogy Alsórákoson nem mindenki cselekszik ekképpen. Jogotok van hozzá, hogy elvonjátok magatokat mindenkitől, aki rendetlenül él, és azzal ne társalkodjatok, hogy megszégyenüljön. Mindazonáltal ne ellenségnek tartsátok, hanem atyafiakként intsétek őket” – szól az állásfoglalás. Aki tehát „zűrzavarban”, „rendetlenül” él, az nem érdemel szolidaritást. A romák ugyan nincsenek megnevezve a nyilatkozatban, ám sötét, fenyegető tömegként utalnak rájuk.
A szászos stílusú házak közt kanyargó keskeny utakon először a polgármesteri hivatalhoz érkezünk, ám Gáspár Tamás polgármester nincs az irodában. Telefonon közli, Kőhalomban tartózkodik, nem tudja, mikor ér vissza a faluba, ám részéről lezártnak tekinti a konfliktust, a helyzet megoldódott. Felvetésünkre, hogy a rendfenntartó erők masszív jelenléte talán mégsem jelent hosszú távú megoldást, leszögezi: nem akar nyilatkozni. A polgármesteri hivatal alkalmazottai sem akarnak a sajtónak beszélni.
„Itt nem cigánykérdésről van szó”
Barát István református lelkészt a papilakban, íróasztala mögött találjuk.
„Az Alsórákosi Nyilatkozattal meg akartuk mutatni a kormánynak, a világnak, hogy mennyien állnak Alsórákos mellett. Itt nem cigánykérdésről van szó. Nem az a bajunk, hogy itt vannak a cigányok, az a baj, hogy vannak köztük, akiknek minden meg van engedve. Amikor megy a másik, hogy ölje meg a polgármestert, és rá három-négy napra szabadon engedik, akkor az azt jelenti, hogy a jogállam védi a jogtalanságot és törvénytelenséget. Mi ez ellen szólaltunk fel a nyilatkozattal. Nem etnikai meg interetnikai konfliktusról van szó, ahogy a médiában bemutatták” – véli. „Azt szeretnénk, mindenki legyen egyenlő a törvény előtt. Maholnap én is mehetek, és kalapáccsal fejbeütök valakit, majd három nap múlva vígan sétálok, mert nem történik semmi.”
A helyi rendőrök a lelkész tudomása szerint áthelyezésüket kérték, mert rájöttek 20 év alatt, hogy itt nem tudnak rendet csinálni.
Az Alsórákosi Nyilatkozatot román nyelvre is lefordítják, és benyújtják az államfőnek. „El akarjuk juttatni a hatóságokhoz, hogy lássák, nekünk a bajunk a törvénytelenséggel van, és az egyháznak a bűnnel. Mindig is volt bűn, nem ezzel van a gond, hanem azzal, amikor a bűn már társadalmilag elhallgatott formákat ölt. Amikor a hatóság vagy nem akarja, vagy képtelen, hogy ezt orvosolja. Márpedig nem tudom elfogadni, hogy az állam ne tudná megoldani.”
Barát István szerint 20 év alatt a romákat folyamatosan támogatta az állam. Felnőtt egy olyan generáció, amely azt látta, hogy a szülei nem dolgoznak, mégis kapják a pénzt, és ő is követi a példát. A lelkész szerint nem szabadna nekik semmilyen segélyt sem adni – majd gyorsan hozzáteszi, ez így durva megfogalmazás, nem kellene így fogalmazni. „Én amiatt vagyok felháborodva, hogy annak az öreg néninek és bácsinak, aki egy egész életet ledolgozott, csökkentik a nyugdíját, hogy ezeknek jusson – ezért van válság, mert nincs pénz. Levágnak a miénkből, hogy nekik tudjanak adni! Miért nem teremt az állam nekik munkahelyet?”
A lelkész felveti azt is, hogy tudomása szerint több száz üres állás van a brassói utcaseprő vállalatnál – havi 700 lejt és ételjegyeket kapnának, miért nem járnak be vonattal a munkanélküli romák a városba? „Bemegy minden nap Brassóba kunyerálni, de nem akar dolgozni. Miért nem? Mert az állam megszoktatta, hogy ne dolgozzon, tessék, itt a segély. Nem számol az állam azzal, hogy másnap már nem marad abból a pénzből, és lopni megy ismét.” A lelkész szerint ugyanakkor a romák bebizonyították, hogy keményen tudnak dolgozni, hiszen a régi bezárt bányák felszerelését elhordták ócskavasnak, ahhoz azt előbb kemény munkával szét kellett darabolni.
Barát István szerint az Alsórákosi Nyilatkozat teljes mértékben a Biblián és annak tanításain alapszik. A jogtalanságok, igazságtalanságok és törvénytelenségek ellen született, nem egy népcsoport, nem a romák ellen. Az „aki nem dolgozik, ne is egyék” passzus is egyaránt vonatkozik arra a magyarra és arra a romára, aki csal és lop. A lelkész elmondása szerint figyelmeztette is a gyülekezetet, hogy ne örüljön az a magyar, aki eddig lopott és a cigányokra fogta, mert azt sem tolerálhatja a közösség. Rendet, a tulajdon védelmét szeretnék, és békességben élni a faluban – összegezte.
Párhuzamos történetek
Az április 8-i eseményekkel kapcsolatban teljesen eltérő verziókat hallottunk a faluban a romáktól és a magyaroktól. A romák szerint a lelkész és a polgármester felbujtotta a magyarokat, hogy "rámenjenek" a romákra, még a harangot is megkondították. Barát István szomorú mosollyal mondja, hogy ismeri a pletykát, de hát a harang minden áldott nap ugyanabban az időpontban, este 7-kor kondul meg, arra van beprogramozva. Ő csitította inkább a népet, nemhogy bujtogasson, hiszen lelkipásztorként a békességet hirdeti.
A Romani Criss jelentésében az incidenst megelőző verekedésről azt írják, hogy egy kisebb csoport roma szekérrel lement a faluba, hogy egy bányából valami fahulladékot hozzon, ám a polgármester háza előtt beléjük kötöttek az elöljáró családtagjai. Egy másik verzió szerint a romák provokálták ki a verekedést, a polgármestert hibáztatták egy asszony megveréséért.
Miután kitört a verekedés, a romák elmenekültek, majd spontán módon alakult ki egy kisebb tömeg, amely bosszút követelve, felfegyverkezve utánuk vonult. Fizikai konfliktus nem alakult ki végül, mert a rendőrség idejében megérkezett – állítja Barát István. A Romani Criss jelentésében említett, és tévéhíradókban is mutatott vérző fejű román roma emberek a korábbi verekedők, és valójában nem is sebesültek meg – tette hozzá.
A magyarok körében az a verzió terjed, hogy a romák már felfegyverkezve várták a magyarokat, mert valaki értesítette őket. Előkerül a történetekben egy titokzatos provokátor is; vannak, akik a titkosszolgálat munkáját sejtik az egész incidens mögött, amelynek az volt a célja, hogy az alsórákosi magyar közösséget lejárassák, megosszák, és a következő választásokon román vagy roma jelölt nyerje el a polgármesteri tisztséget.
Barát István azt gondolja gyanúsnak, hogy alig egy héttel azután robbant ki az április 8-i incidens, hogy valamiféle megoldás kezdett körvonalazódni a prefektussal, polgármesterrel, egyházakkal az alsórákosi roma problémáról folytatott egyeztetésen. Mintha valakik nem akarták volna, hogy békésen megoldódjon a helyzet. A megbeszélésen többek közt leszögezték, hogy a rendőrségnek végeznie kell a dolgát, a lopások elkövetőit meg kell büntetni.
„Egy éve kérem a villanyt”
Alsórákoson a magyar anyanyelvű romákkal semmi baj nincs, integrálódtak, dolgoznak – állították egybehangzóan a magyar megszólalók. Nem messze a parókiától épp jártak a szemetesek, egy traktor után kötött utánfutóra ürítették a kapuk elé kitett, kukáknak használt nejlonzsákokat. Magyar romák voltak. Még épp elcsíptem egy rövid beszélgetést, egyikük kérdezte a szemeteszsákot odaadó öregasszonytól, valami kerti munka akad-e mostanában; a válasz ugyan nemleges volt, de egyértelműen úgy tűnt, rendszeresített alkalmi munkakapcsolat áll a háttérben.
Bálint Józsefnek öt gyermeke van, ám már három hónapja nem kapott szociális segélyt. A román nyelvű roma közösségből egyesek kaptak, mások szintén nem – mondja. (Nemrég országosan szigorítottak a szociális segély odaítélésének feltételein, emiatt például azok, akiknek szekerük, lovuk van, elestek a támogatástól. A központilag hozott rendeletbe a helyi önkormányzatoknak nincs beleszólásuk, megállapítják, ki jogosult segélyre, a pénzt sem ők osztják ki - ennek ellenére Alsórákoson egyes jogosultak a polgármestert hibáztatják a segély elmaradása miatt.)
Szerinte „ahhoz képest” jó a viszony a magyarok és a magyar romák közt, csak már egy éve ígérik neki, hogy bevezetik hozzá a villanyt. „Minden nap járok az elnökhöz, de küldnek el. Nem tudna valahogy segíteni, hogy végre bekössék az áramot?” – néz rám reménykedve.
Ők seprűt kötnek, eladják, még kapják a „gyermekpénzt”, abból tengődnek. A magyar romák a román romákkal is jóban vannak: „ők is szegények, ők is a seprűből élnek, s a kicsi gyermekpénzből”. „Lopnak, mondjad, hogy lopnak” – kontrázik a magyar öregasszony a kapuból, hallgatva a beszélgetésünket. „Hát van vagy kettő, amelyik igen, de a többi nem...”
Sokat nem tud az április 8-i incidensről, hiszen nem volt ott. Úgy hallotta, jöttek lefele a romák, talán részegek voltak, „beléköttek” a magyarokba. „Azt mondják, megverték az elnöknek a fiát, s aztán a magyarok a cigányokra mentek. Azt se szabadott volna, hogy fellázítsa, hogy reik menjenek. Nem volt szép a magyaroktól, mert ennek es megvan a törvénye, ha valaki valamit csinál, azért meglakol.”
Hogy ki lázította a népet? Ő is úgy tudja, a pap harangoztatott, így hallotta. Hogy este 7-re harangoztak, vagy hogy összegyűljön a nép, nem tudja – kérdően odafordul a magyar asszonyhoz, Aranka, maga hogy hallotta? A néni is úgy tudja, megszólalt a harang az unitárius és a református templomban is, amiatt, hogy a kalányos cigányok megtámadták a két fiatalembert, mind a ketten kórházba kerültek. „A kalányos cigányok fentről kövekkel dobálták az embereket, hogy nem lehetett megközelíteni őket” – mondta. Ő sem volt ott, a kertből hallgatta „a nagy ordibálást”.
„Ha nem jöttek volna a gárdiánok, fél Rákost kirabolták volna húsvétra” – véli Béla Aranka néni, utalva a nagy rendőri, polgárőri jelenlétre a faluban. Sorolni kezdi, miket hallott, mit loptak a romák; tőle nem vittek el semmit, „mert házbérbe lakik”, de a házigazdájának a pincéjét a Borbáth utcában „kiüresítették”, a szomszédból meg „a kalányokat es elvitték, az se volt, mivel egyenek”.
„Van, amelyik dolgozik, vannak ügyesek es, de vannak tolvajok es, nem dolgoznak, csak lopnak” – mondja. Mióta itt vannak a „katonák”, s megjárják öt-hatszor a falut, csend van. Úgy tudja, öt hónapig lesznek itt az őrző-védők, a „szfát” fizeti őket.
„Nagyon csúnyán viselkednek velünk”
A román anyanyelvű romák negyedének elején a pénzügyőrség éppen egy üzletet ellenőriz. Leparkolunk, ám ahogy az összegyűlt, jól öltözött, románul beszélő emberek meglátják a kollégám kezében a kamerát és fotógépet, már nyilatkozni sem akarnak. Egyikük mondja, hogy még voltak itt tévések, és az ő képüket mutatták a tévében „a fentiek” helyett. Túl azon, hogy a médiaetika szempontjából jogos a panaszuk, kitűnik, itt is megvannak a rétegződések a közösségen belül: a „lentiek” nem tekintik magukat feltétlenül ugyanabba a csoportba tartozónak a szegényebb, a falu szélén, kisebb, szedettebb-vedettebb házakban élőkkel.
Egy középkorú asszony ugyancsak elhárítja a nyilatkozatadást, a nevét sem árulja el, ő amúgy sem volt jelen a „scandal”on. De azt azért elmondja, a magyarok „nagyon csúnyán viselkednek velünk”. Ha két gyerek összeverekedik, miért a harmadikat vonják felelősségre, hiszen az nem hibás – érvel a kollektív büntetés elve ellen a nő.
„Jöttek a magyarok fejszékkel, hogy megöljenek. Ha nem érkeznek meg a rendőrök és a maszkosok...” Azt nem tudja, hogy a verekedésben ki volt a hibás. Mondják a körülötte lévők is: nem tudni, ki kezdte. „A polgármester tudja” – mondják. Szerintük azért nem nyilatkozik a sajtónak, hogy „mi mindannyian hibásak legyünk”. A gyerekeket se merték iskolába küldeni, amíg nem mondták a „maszkosok”, hogy nyugodtan engedjék iskolába, mert nem lesz semmi baj.
„90 százalékuk rossz”
„Nagy lopások voltak, a falu népe ezt nem bírta, kiözönlött, s rájöttek a cigányokra. Onnan indult az egész, hogy a református és az unitárius pap tartott egy falugyűlést, meg volt hívva a brassói rendőrség, a polgármester, a tanácsosok. (Pár nap múlva) a nép összetartott, fellázadt, s rájöttek a cigányokra” – mondja Antal János takaros háza kapujában. Ő nem tartózkodott aznap a faluban, nem tud mindent pontosan – teszi hozzá. Úgy hallotta, azelőtt a polgármesteri hivatal előtt volt egy verekedés, néhány roma összeverekedett a polgármester fiával, s még két fiatalemberrel. Miután a magyarok feljöttek a romákhoz, a romák megvertek egy tornatanárt is, betörték a fejét – mondja.
Tőle a tenyésztett fajnyulait lopták el; nem tudja, kik voltak, a rendőrség jegyzőkönyvet vett fel, nyomoztak, de nem találták meg a tetteseket. Nem tudja azt sem, cigányok voltak-e a tolvajok, vagy sem – ismeri el.
Mióta itt van a rendőrség, csendőrség, biztonságban érezzük magunkat – mondja. Nincs kapcsolata a romákkal, nem szokott beszélgetni velük, ám tudni véli: „még ők vannak megsértődve, hogy megtörtént ez a dolog”. A kollektív büntetést jogosnak tartja, mert ha vannak is „jófajta cigányok, azért a 90 százalékuk rossz”. Nem jelenthetjük ezt így éppen ki, hiszen úgy tűnik, voltaképpen néhány suhancról van szó, mégis, az egész cigány közösségre zúdult emiatt a magyarok haragja – jegyzem meg.
Elismeri, hogy ezt a romák igazságtalannak érezhetik, de akkor miért nem fegyelmezik meg a gyermekeiket, hogy viselkedjenek rendesen? „Vannak tanult cigányok, van papjuk, vallásuk, templomuk. Megszólítottuk őket, hogy vigyázzatok, mit csinálnak a gyermekeitek. De betörtek ide, betörtek oda, ott szemben az öregasszonyt sakkban tartották, mindenkit sakkban tartottak” – idézi fel keserűen a történteket.
Idős rokona a szomszédban vasrácsot kellett szereltessen az utcára nyíló ablakra, mert összetörték a zsalukat a roma fiatalok. „Hozzám nem tudtak bejönni, a fiam szereltetett alarmát (vészjelzőt – szerk. megj.), azt megnyomtam, s mind összecsődültek a szomszédok” – mondja Szőcs Ilona.
„Hogy üljünk le velük egy asztalhoz beszélgetni, mikor ő meglop engem minden éjjel?!” – teszi fel a kérdést Antal János. Nem velük, hanem a roma közösség vezetőivel kellene leülni – mondom, de szerinte nincsenek vezetőik, nem vállalja közülük senki a felelősséget. „Talán mi vagyunk hibásak, amiért betörnek hozzánk? Ezért haragszik a nép! Egy közösségben, egy faluban nem tudunk megélni, ha így csinálják.”
A romák azt mondták, nincs amit tegyenek a gyerekekkel; a gyerek meg hiába jár iskolába, beveri az ablakokat. Agresszívek, félre sem állnak az útról – sorolja. „Mi magyarok vagyunk, itt születtünk. S ő azt számítja, hogy ő román, s neki nagyobb joga van, mint nekem! Agresszívan nekem áll, hogy ő román, s nekem nincs itt, amit keressek! Valamikor csak 5-6-an voltak itt, s most felszaporodtak 1500 emberre!”
A nyugdíjas bányász széttárja a karjait, mondjam meg, hogy mit lehet itt csinálni. „Látják ezt a nagy határt? Tiszta ugarba’ van minden. Én nem dolgozom az ő számára, hogy amikor megvan minden, az őszi betakarításra jöjjön, s vigye a termést! Akkor maradjon ott minden...”
Hosszú távú megoldásnak a rendfenntartók folyamatos jelenlétét látja. Nekünk van közbirtokosságunk, erdőjogunk, megfizetjük – váltson cédulát a roma is, ha fát akar hozni az erdőről – szögezi le. „Nem mondom mégsem, hogy nem tudnánk velük együtt megélni: de legyenek rendes emberek, adófizető polgárok, mint mi! Ehelyett ránk jönnek, akárkit nézünk meg itt felfele, mindenhova betörtek már. Egyszer elég lesz a népnek! Ez már a második alkalom, mikor a nép feljön. Aztán jön harmadik, s lehet az utolsó lesz...”
A romák is rendet szeretnének, de nem így
Bár korábban a református lelkésztől azt az információt kaptuk, több pünkösdista roma gyülekezet is van a faluban, a „preot penticostal” szóra az emberek egyből ugyanahhoz a személyhez, Dudas Ioanhoz irányítanak. A „roma negyed” elején, egy felfele tartó, aszfaltozott úton három, iskolából hazafele tartó kislány vezet el a házához.
Az emberek egyébként roppant kedvesek, mindenki köszön, ahogy faluhelyen szokás, ám nyilvánvaló módon a fent említett okok miatt nem szívesen látnák a filmes-fotós újságírót. Egyedül indulok hát el a kislányokkal. Az udvarra belépve az ablakból gyorsan eltűnik egy sápadt kisfiúarc, az ajtót már édesanyja nyitja. A pap nincs otthon, s amikor elmondom, miről lenne szó, a felesége a „bătranul”-hoz küld. Unszolja kisfiát, kísérjen el engem a nagyapjához, ne féljen tőlem.
Nincs messze az előzőnél kisebb ház, ahol az öregek laknak; a szoba-konyhában id. Dudas Ioan épp farag, felesége zöldséget pucol, a kályhán rotyog az étel. Az első szóra kiderül, magyarul is beszélnek. „Mi, romák, nagyon jól kijöttünk a magyarokkal évtizedek óta. Nem voltak problémáink” – mondja.
„Ha április 8-án nem jönnek a zsandárok, nagy baj lett volna” – idézi fel a történteket. Mivel feleségével nyilván ők sem voltak ott a kiváltó verekedésnél, csak azt tudják, amit meséltek nekik. A lényeg, hogy a verekedés után – ismét a visszatérő motívum következik – a magyarok a harangot félreverték, felfegyverkeztek, s elindultak a falu szélére. Nem ezen az aszfaltozott utcán, hanem a másikon, amelyik a patak mellett halad. S akkor kezdődött a „scandal”.
„Kövekkel dobálóztak, ezzel-azzal. Egy szomszédom hívta ki a zsandárokat. Azok közéjük álltak, mindenki végül hazament mindkét táborból” – mesélte. „Arra lennék kíváncsi, ki szervezte meg ezt az egészet, kinek volt hatalma.” Szerinte mészárlás lehetett volna, ha nem jönnek a rendfenntartók, mert se a romák, se a magyarok nem hagyták volna annyiban. „A roma gyermekek és asszonyok az erdőbe kellett meneküljenek, a zsandárok hívták vissza őket, hogy ne fagyjanak meg az éjszakában, és hogy vége van már, csend van” – mesélték.
„Nem akarok senkinek a pártjára állni. Igaz, hogy a mi negyedünkben van néhány fiú, 13, 14 évesek, akik állandóan járták a házakat – ócskavasért. A csűrökbe is bementek, hátha találnak valami rossz vasat. Nehéz nagyon, három hónapja nem adnak szociális segélyt” – mondja Dudas Ioan is. Felesége kiigazítja, hogy egyesek megkapták, mások nem. Na de egy a lényeg: ők még élnek valahogy, megfaragnak egy-egy kanalat, még nyugdíjuk is van. De akinek nincs bevétele, mit tesz az asztalra a családjának?
Lopni bűn; ám miután a rendőrök megfogják azokat a kölyköket, vesznek tőlük nyilatkozatot a rendőrségen, el is engedik őket – ez így nincs jól – értenek egyet a helyiségben tartózkodó romák. A nagymama felveti, hogy Ceausescu idejében volt javítóintézet, ahova bevitték a kiskorúakat – kellene most is valami más megoldás, minthogy elengedjék őket büntetlenül. A gyülekezetben egyébként beszéltek az illető fiúkkal, és az elöljárók eldöntötték, ha még előfordulnak lopások, ők maguk szolgáltatják ki az elkövetőket a rendőrségnek, teszi hozzá Ioan bácsi. Felesége szkeptikusabb, ezen kicsit össze is kapnak, hogy ez hogy is lenne megoldható.
Jelenleg béke van ugyan, de elmondásuk szerint a „zsandárok” nem engedik fel a romákat az erdőbe, hogy bár egy-egy száraz ágat vagy erdei salátát összeszedjenek. Sokan már a szociális segélyt se kapják, így egyre nagyobb a nyomorúság. „Közel ezer lélek vagyunk itt ezen a telepen. Már nem lehet bírni ezt a helyzetet. Minél hamarabb valahová fordulnunk kell, segítsenek rajtunk; a gyülekezetben arról beszéltünk, a kormányhoz kell folyamodjunk” – mondta az idős roma vezető.
„Én nem tartok azokkal a fiúkkal, akik lopnak. Mert igaz, hogy loptak ezt-azt. De hát van rendőrség, van ügyészség, van bíróság, kormány, akiket mi szavaztunk meg! Ha loptál, álld ki a büntetést! Ne szenvedjen egy miatt egy egész negyed!” – háborog Dudas Ioan. Majd lecsendesedve megjegyzi: „kisasszony, mi vagyunk talán a legesleginkább izolált emberek egész Romániában. Mint Koszovóban, állandóan ellenőriznek.”
S hogy mit szeretne az alsórákosi roma közösség a román kormánytól? „Adjanak munkahelyet, engedjék, hogy azt csináljuk, amihez értünk, a régi mesterségeinket: kanalat faragunk, kosarat fonunk, seprűt kötünk, valahogy kerüljön valami kenyérnek valónk.” Kérdem, hát erről a polgármesterrel nem beszélt, hogy mit szeretnének? A polgármestert annak idején a romák szavazataival választották meg, ígért akkoriban mindent, földet is, aztán nem tartotta be – válaszolta az idősebb Dudas. Most megint ígértek földet a romáknak, de hát mivel műveljék meg, hogy fizessék ki a szántást, és mivel vásároljanak vetőmagot, amikor még a napi betevő kenyérre sem telik?
Egy nagy falugyűlés kellene, ahol a romák is felszólalhatnak, ahol ott van a polgármester, a Brassó megyei prefektus, a megyei döntéshozók, és ahol megbeszélhetik közösen a teendőket. Legyen béke, csend, éljünk egymás mellett úgy, ahogy azelőtt – fohászkodott Dudas Ioan.
Minden be- és kimenő autót ellenőriznek Alsórákos bejáratánál
Fotók: Vargyasi Levente
Barát István református lelkész
A nagy, zárt udvarú, magas kapukkal ellátott házak a szász építészet hatását mutatják
Földet, ültetnivalót kapnak a romák
A magyarok és a romák is békét akarnak Alsórákoson: körülbelül ez az, amiben a két csoport egyetérteni látszik. Ez talán elégséges tárgyalási alap lenne, ha mindenki a saját sérelmei és nyomorúsága miatt nem felejtené el a másik sérelmeit és nyomorúságát. Mindkét fél a kormányzattól vár valamiféle megoldást, segítséget.
Az öreg Ioan bácsi imája, úgy tűnik, részben meghallgatásra talált: május másodikai látogatásunk óta e téren előrelépés történt. Május 4-én az alsórákosi elöljárók, a megyei tanács, a prefektúra, a Roma Párt, a romák helyi, megyei, regionális és bukaresti képviselői és az RMDSZ tárgyaltak a problémák megoldása érdekében – közölte megkeresésünkre Kovács Attila megyei RMDSZ-elnök, a Brassó Megyei Tanács alelnöke. Konkrét javaslatokat fogadtak el: földet osztanak Alsórákoson a romáknak, és hozzá ültetnivalót is adnak, hogy legyen amivel bevessék a területet; a szociális segélyek kiosztását pedig prioritásként kezelik, hogy aki jogosult rá, az megkaphassa.
A megyei tanács eddig is az RMDSZ-es tanácstagok számarányán (6 százalék) túlmenően tudott a Brassó megyei magyar településeknek pénzt juttatni a költségvetésből, 12 százalékot osztottak vissza – közölte a megyei tanács alelnöke. Ebből Alsórákos is részesült, többek között földfelmérésre, vízvezeték lefektetésére kértek pénzt. A megyei bekötőút van még hátra, amelyet még 5 km-en kell leaszfaltozni – ezt még ebben a mandátumban remélhetőleg sikerül megjavítani – közölte Kovács.
Megbeszélték, hogy az alsórákosi romák egy képviselője fogja összegyűjteni a földterületeket igénylők névsorát. A közbiztonság fenntartása terén továbbra is az őrző-védő cég szolgáltatásaira számítanak, ez elég drága, és valószínűleg a megyei tanácsnak is segítenie kell, hogy kifizethessék a számlát. „Viszont azt el lehet mondani, hogy ennyire nyugodt húsvéti ünnepe az alsórákosi magyar közösségnek az elmúlt 10 évben nem volt. Látszik, hogy a hangulat és a közbiztonság is egészen más a községben” – tette hozzá.
Mindenkinek meg kell értenie abban a faluban, hogy dolgozni kell, másképp nem lehet boldogulni – igen ám, de ha nincsenek munkahelyek? „A földterület, amit adunk, munkahely-lehetőséget biztosít. Több magánvállalkozás is van a faluban, amely lehetőséget biztosít a romáknak is, hogy munkát vállaljanak. A tegnapi gyűlésen is elmondták, nagyon sok roma van, aki dolgozik, de olyanok is vannak, akik, ha munkáról hallanak, elfordulnak.”
A romák képviselői Kovács szerint a megbeszélésen elismerték, hogy történt előrelépés a kérdésben. Jelen volt Antal István parlamenti képviselő is a gyűlésen, és a pályázati lehetőségekről tájékoztatta a jelenlévőket. Az alsórákosi önkormányzatnak egyébként Kovács Attila közlése szerint van megnyert európai uniós pályázata szociális területen, roma munkahelyteremtésre és infrastruktúra-fejlesztésre is, és folytatni fogják a pályázást, van nyitottság erre.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
