2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Szociális ellátási törvény: pluszok és mínuszok

2011. november 16. 16:45, utolsó frissítés: 2011. november 17. 12:25

Noha lesznek megszorítások, az új törvény a segélyezettek körét bővíti: a hajléktalanok, a kábítószer-fogyasztók vagy családon belüli erőszak áldozatai megsegítésére is lehetőséget kínál.


Cikkelyenként vitatta meg, azonban kvórum hiányában mégsem fogadta el tegnap a képviselőház a szociális ellátás törvénytervezetét: az USL képviselői ugyanis már hétfőn, a Munkaügyi és szociális bizottságban is a törvénytervezet bevezetése ellen szavaztak, és jelezték, hogy a plénumban sem változtatják meg álláspontjukat.

Az ellenzék gáncsoskodása már a szenátusban elkezdődött. Noha az IMF kérésére már szeptemberben be kellett volna vezetni, a törvény két hónapon keresztül a szenátusban vesztegelt, mert az USL akadályozta a munkálatokat. A tervezetet a szenátorok végül hallgatólagosan, vagyis plénumi vita és szavazás nélkül fogadták el, és továbbították a döntő fórum szerepét betöltő képviselőháznak.


Kerekes Károly, a képviselőház Munkaügyi és szociális védelmi bizottságának titkára kérésünkre összefoglalta a jogszabálytervezet legfontosabb újításait. A tervezetről elmondta, egy nagy formátumú kerettörvény, amely teljes képet nyújt a román társadalom szociális problémáiról, és azoknak orvoslati lehetőségeiről.

Rámutatott, a törvény elfogadását követően ugyan kevesebb pénzből, de célirányosabban lehet majd gazdálkodni a szociális ellátás terén: "Az EU elvárásainak megfelelően, de tagadhatatlanul a Nemzetközi Valutaalap szorításában, a kormány csökkenteni kényszerült az állam költségvetési kiadásait, így a szociális kiadásokat is" - írja a képviselő egy kérésünkre összeállított dokumentumban.




A törvény új alapelvekre épül

Az egyik alapelv szerint a boldogulás mindenkinek elsősorban saját, majd a családja felelőssége, és csak harmadsorban lép közbe az állam, hogy a hátrányos helyzetűeken segítsen. Ha az ellátásban részesülő egyén egyidejűleg több típusú kedvezményre jogosult, felső határt szabnak a segély összegének annak megelőzése érdekében, hogy az egyén segélyfüggővé váljon.

Kerekes szerint a jelenlegi rendszer sok esetben nem ösztönzi munkára a segélyben részesülőket, hosszú távon erősíti a szociális ellátástól való függőséget. A régi törvény további elégtelensége, hogy nem koherens, nehezen áttekinthető és alkalmazható, valamint számos visszaélésre ad lehetőséget. "A gazdasági válság körülményei között a kormány nem engedheti meg a bőkezűséget azok esetében, akik igazából nem szorulnak szociális ellátásra. Viszont fokozottabb figyelmet követelnek a sérülékeny társadalmi csoportok, az önhibájukon kívül nehéz szociális helyzetbe jutott személyek" - így a politikus.


Gyökeres változások nem lesznek

Lényeges változások nem várhatók a szociális kedvezmények terén, azonban a szociális ellátásra szoruló kategóriák száma nem csökken, hanem inkább bővül. Így a hajléktalanok, a kábítószer-fogyasztók, emberkereskedelem áldozatai, külföldön munkát vállaló családok itthon maradt gyermekei is részesülhetnek állami segélyben.

Az elfogadásra váró törvény a meglévő szociális kedvezmények és szolgáltatások nagy részét átcsoportosítja, egyes kedvezmények - például a gyermekkelengye vagy a házasságkötést ösztönző támogatás - megszűnnek.

Hangsúlyosabb szerepet kap a Szociális Felügyelőség, amelynek feladata a visszaélések kiszűrése, a szociális szolgáltatások minőségének ellenőrzése. Új intézményt hoznak létre, a Fogyatékosságot Felmérő Intézetet, amely a munkában, vagy azon kívül szerzett rokkantságot, de a fogyatékosságot is egyaránt hivatott megállapítani. Új törvény születik a társadalmi beilleszkedéshez szükséges minimális jövedelemre vonatkozóan.


Kerekes: az RMDSZ számos javaslatának érvényt szerzett

Kerekes szerint az RMDSZ támogatja a törvénytervezet elfogadását, hiszen a szövetség számos javaslatát sikerült elfogadtatni, amelyeket a szociális szolgáltatást nyújtó romániai magyar civil szervezetekkel való konzultálást követően terjesztett elő.

Ilyen többek között a szociális szolgáltató kiválasztásának lehetősége, a speciális, úgynevezett alacsony küszöbű szolgáltatás intézményesítése (drogfogyasztók, hajléktalanok, emberkereskedelem áldozatai, családon belüli erőszak áldozatai, személyi igazolvánnyal nem rendelkezők esetében), a helyhatóságok konzultálási kötelezettsége a helyi szociális szolgáltatókkal szociális stratégiájuk kidolgozásakor. Az RMDSZ javaslatai révén a szociális szolgáltatóknak lehetőségük lesz tevékenységüket korlátozás nélkül több megyére kiterjeszteni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS