Gyermekbarát kihallgatószobát avattak Kolozsváron
2014. április 10. 16:05, utolsó frissítés: 16:05A cél a lehető legkisebb traumát okozni az amúgy is sérült gyermekeknek. Azonban nem elég az infrastruktúra: az eljárásokat is frissíteni kell.
Rendőrök jönnek-mennek, gyanúsítottakat hoznak bilincsben, becsapják az ajtót, ilyen-olyan papírok után kutatnak az irattartóban, közben pedig bele-belehallgatnak a beszélgetésbe: eddig ilyen volt a hangulat egy kihallgatószobában, ahol szexuális zaklatás vagy gyermekkereskedelem kiskorú áldozatainak kellett elmesélniük, mi történt velük.
Az Audis projekt lényege olyan, kísérleti jellegű gyermekbarát kihallgatószobák létrehozása, ahol a szexuális és fizikai zaklatások kiskorú áldozatai, illetve a különféle bűncselekményeket elkövető fiatalok nyugodt körülmények között tehetnek vallomást. Országos szinten a kolozsvári a második ilyen létesítmény: Dolj megyében április 8-án avattak fel egy hasonló kihallgatószobát.
Gyermekbarátabbá tennék a kihallgatásokat
A Kolozs Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság keretei közt működő kolozsvári projekt további fontos célkitűzése a tapasztalatszerzés. A rendvédelmi és igazságügyi szervek az így szerzett tapasztalatot a jövőben arra használnák fel, hogy az eljárásokat országszerte gyermekbarátabbá tegyék.
Kolozsvár egyik külvárosában, egy tömbházlakásban van a kihallgatószoba. Pontos elhelyezkedése nem nyilvános: a diszkrécióra az áldozatok személyiségi jogai és biztonsága miatt van szükség. A kihallgatószoba egyébként valójában több különféle irodából áll, legfontosabb része azonban egy vidám színű bútorokkal berendezett, barátságos és nyugodt hangulatú helyiség.
Üvegfal mögött a zaklató
Miután körbevezetik az épületben, mindent megmutatnak és válaszolnak az összes kérdésére, ide vezetik be a 14 év alatti kiskorúakat. Ugyan a zaklató, illetve bántalmazó jelen lehet a kihallgatáskor, de nagyon fontos, hogy az áldozat ne találkozhasson vele, éppen ezért őt külön ajtón vezetik be, és egy üvegfal mögött kap helyet. Egyébként itt ül a beszélgetésről hang- és képanyagot készítő technikus is.
Mint kiderült, a kihallgatószoba egyelőre kísérleti jellegű, több olyan kérdés van, amire egyelőre nincs megnyugtató válasz. A jelenlegi büntetőjogi perrendtartás nem ír elő a kiskorú elkövetők vagy áldozatok számára külön eljárást, annak ellenére, hogy a gyermekek fokozottan sérülékenyek egy eljárás során.
Ki hallgatja ki a kiskorút?
Az egyik legfontosabb probléma a kihallgatást végző személy kérdése. Szakemberek szerint a jó gyakorlat az lenne, hogy a kiskorúval pszichológus beszélgessen, a rendvédelmi és igazságügyi szervek a tükörüvegen túlról figyeljék a beszélgetést, és diszkréten néha utasítsák a pszichológust, mire kérdezzen rá.
A jelenlegi eljárás ennek éppen fordítottja: a gyermekekkel a rendőr, ügyész vagy bíró beszélget, a pszichológus pedig a tükörüvegen túlról figyeli az eseményeket és ad tanácsot.
Hogy a lehető legkevesebbszer kelljen újraélnie a traumát, ajánlott egyszer kihallgatni a kiskorút. Erre azonban a jelenlegi törvénykezés ismét csak nem ad lehetőséget: a vallomásról készült hang- és filmfelvételt nem mindig fogadják el.
Többszörös trauma érheti a kiskorúakat eljárás során
Gyakran előfordul az is, hogy a kihallgatásokon több személy vesz részt, illetve a gyermeknek több ízben is el kell mesélnie élményeit számára ismeretlen személyeknek. Először a gyermekvédelem, majd a rendőrség, aztán az ügyész hallgatja ki, és meg kell jelennie a tárgyalás több szakaszában is személyesen tanúskodni.
Egy 2008-as CURS felmérés szerint a romániaiak megszokott dolognak tartják a családon belüli erőszakot, 60 százalékuk szerint az erőszak bizonyos körülmények közt indokolt. A hazai családok 45 százalékában fennáll a kiskorúak bántalmazásának veszélye. A családok 10 százalékában jelen van a rendszeres bántalmazás valamilyen formája, a szülők fele alkalmaz testi fenyítést, és a gyermekek 84 százaléka állítja azt, hogy legalább egyszer megverték. Az iskolákban szintén elterjedt az erőszak.
Évente mintegy 100 bizonyított bántalmazás Kolozs megyében
Kolozs megyében a statisztikák szerint összesen mintegy évi 100 bántalmazás-esetről tudnak a hatóságok – ezek nagy része érzelmi és fizikai bántalmazás. 23 szexuális visszaélésről, egy szexuális kizsákmányolás-esetről van bizonyíték.
Az Igazságügyi Minisztérium statisztikája szerint 2013 első negyedévében Kolozs megyében 399 civil perben voltak jelen kiskorúak – ezek nagy része válóper. Az 1405, büntetőeljárásban vádolt személy közül összesen 117 kiskorú.
Az Audis projekt egy sor civil szervezet és hatóság összefogása révén valósulhatott meg. A partnerség tagjai: Franciaország Romániai Nagykövetsége, a La Voix de L'Enfant Szövetség, a Terres de Hommes Alapítvány, az Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Munkaügyi Minisztérium.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak