Ismét feszült a hangulat a marosvásárhelyi RMDSZ-ben
Kertész Melinda
2015. február 14. 09:26, utolsó frissítés: 09:26
Vass Levente szerint Peti András miatt nincs magyar nevű kis oroszlán sem, Peti szerint nincs olyan, hogy belső ellenzék: valaki vagy bent van, vagy kint.
Több mint egy évvel az önkormányzati választások előtt ismét előkerültek azok a feszültségek, amelyek az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét jellemezték már a két évvel ezelőtt történt városi elnökválasztás alkalmával is. A városi szervezet előválasztásokra készül, ami azt is eldönti, hogyan alakulnak a továbbiakban az erőviszonyok.
A „belső ellenzéket” képviselő Vass Levente csütörtökön egy sajtónak kiküldött levélben azzal vádolja a városi RMDSZ vezetőjét, hogy antidemokratikus módszerekkel, a belső ellenzék elnyomásával hatalma konzerválására törekszik, ezért kijelentette, át kell gondolnia a szövetséghez fűződő viszonyát és annak lehetőségét is meglebegtette, hogy csapata saját polgármester-jelöltet indít.
Vass: Petiék részéről a nyitás csak deklaratív
Vass Levente megkeresésünkre elmondta, a Területi Képviselők Tanácsán (TKT), a Maros megyei RMDSZ legmagasabb döntéshozó testületében az a döntés született, hogy a jelenlegi városi RMDSZ vezetőség le kell üljön tárgyalni az ún. belső ellenzékkel.
"Három alakalommal találkoztunk és a deklaratív nyitási készség mellett igazából semmilyen tartalmi részt nem sikerült megtárgyalni, mert a marosvásárhelyi RMDSZ-es vezetők nem akarják a belső ellenzéket elfogadni és semmilyen formában nem tartanak igényt sem a segítségünkre, sem pedig a véleményünkre, és a döntéshozatalban sem szeretnének beengedni. Az elmúlt két év folyamán azt láttuk, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ vezetősége civil szervezetként működve, kisebb dolgokat vállalva, projekteket végigfuttatva azt hiszi, hogy felemelkedhet arra a politikai elvárásra, hogy Marosvásárhelyen, egy 50-60 ezer magyar lakta városban politikai eredményeket mutat fel, de ez nem így van. Nem volt a tárgyalásoknak előmenetele, ők folyamatosan azt hangoztatták, hogy várnak minket, de semmilyen jelét nem mutatták annak, hogy ezt komolyan is gondolják" - mondta Vass Levente.
Hozzátette, az RMDSZ elnökválasztása kapcsán idén tavaszra összehívott kongresszusi helyek szétosztásban sem történt előrelépés, noha erről is döntött a TKT. Annak ellenére nem kaptak helyeket, hogy az elnökválasztás jelen pillanatban szinte tét nélküli, hiszen a legnagyobb valószínűséggel Kelemen Hunor egyedüli jelöltként indul az RMDSZ elnöki tisztségéért.
Kérdésünkre, hogy milyen tartalmi kérdések kapcsán egyeztettek volna, Vass Levente elmondta, a belső ellenzéknek számtalan olyan ötlete és javaslata van, amelyeknek az elmúlt két év folyamán nem tudtak politikai érvényt szerezni.
Vass szerint az alpolgármester még azt sem tudta elérni, hogy az egyik oroszlánt Petinek hívják
„Több mint két éve felvállalta a városi vezetőség, hogy az utcanévtáblák kérdését megoldják. Azonkívül, hogy a Mátyás király teret így nevezték el, és kiírták magyarul is, egyéb előrelépés nem történt, a többi utcanévtábla nem lett kitéve. Az egyik javaslatunk ezzel a témával kapcsolatos, és arról szól, hogy az utcanévtáblákat toldjuk meg egy QR-kóddal, amely révén több nyelven, így a román mellett magyarul és angolul is elérhető lenne az utca, illetve nevének a története.
Hiába vannak javaslataink, azt látjuk, hogy nem történik érdemi előrelépés olyan témákban, amelyek a város magyarság számára fontosak, legyen az gazdasági, szociális, vagy pedig képviseleti kérdés. Mit várhatunk el utcanévtábla-ügyben, ha azt sem tudjuk elérni, hogy Peti András alpolgármesteri minőségben, a városi RMDSZ vezetőjeként nem tudja azt sem elérni egy, a gyerekeink számára fontos témában, hogy a városi állatkertben a két oroszlánkölyök neve ne kizárólag román, Tică és Lică legyen, hanem mondjuk Peti és Lică.
Számtalan példát mondhatnánk, számomra az a világos, hogy 2015 tavaszán, egy jó évvel a választások előtt, nincs reális elképzelés arra, hogy és milyen formában oldjuk meg a magyar közösség problémáit” - hangoztatta Vass Levente.
Kérdésünkre, hogy mennyire reális forgatókönyv az, hogy a belső ellenzék saját polgármester-jelölttel indul a választáson, a politikus nem adott egyértelmű választ.
„A városi szervezet újraszervezése ezelőtt két évvel önkénnyel, kizárással, a jelenlegi vezetőség önkényes megválasztásával kezdődött el. Valamikor hét alelnököt neveztek ki, számuk azóta 16-ra emelkedett. Ez a szervezési módszer megakadályozza azt, hogy egy olyan szervezeti struktúrát építsünk fel, amelyben világosan meg van határozva, hogy kinek milyen felelőssége van, és amely nyitott minden új kezdeményezés irányába, amely a civil szféra irányából, vagy máshonnan jön.
Számunkra az elmúlt két évben sem a funkciók voltak a fontosak, hanem annak a ténynek az be- és felismerése, hogy csak úgy lehet együtt dolgozni, és csak úgy lehet eredményeket elérni, ha megnyerjük a polgármesteri választásokat, nemcsak versenyzünk érte. Ennek az összefogásnak jelenleg az az akadálya, hogy a marosvásárhelyi szervezet konzerválni akarja azt az antidemokratikus megválasztását, amit ezelőtt két évvel megvalósítottak. Nem pozíciókat akarunk megszerezni, azt szeretnénk, ha leülnénk és megbeszélnénk a marosvásárhelyi problémákat” - válaszolta.
Kérdésünkre, hogy a csütörtöki levelét úgy kell-e értelmezni, mint egy utolsó felhívást arra, hogy konkrétumok mentén asztalhoz üljenek és tárgyaljanak a felek, Vass Levente igennel válaszolt.
„Igen, úgy kell értelmezni, és úgy gondolom, hogy el kell jutni oda, hogy összefogva, közös tervekkel induljunk el. Mi hajlandóak vagyunk erre, ezt hangoztattuk a két év alatt, és most is. Ha ez nem fog megtörténni, akkor újra kell értékelnünk a városi RMDSZ-hez való viszonyunkat, ahogy ez a levél is jelzi” - mondta.
Kérdésünkre, hogy ha még az RMDSZ-en belül is feszültségek vannak, akkor milyen esélyt lát arra, hogy a többi magyar párttal is kiegyezzenek, például a polgármester-jelölt állítása témájában, Vass Levente azt mondta, hogy egyelőre még nem gondolkodott ezen.
„Az RMDSZ politikusaként én úgy gondolom, hogy először a magunk sorait kellene rendezni, magunk közül kell felállítani azt a csapatot, amely képes megnyerni Marosvásárhely polgármesteri széket és a tanácsban többséget teremteni a polgármester támogatására, és amely képes lesz elérni azt, hogy a parlamenti választásokon jól szerepeljünk. Utána foglalkozhatunk azzal, hogy megnézzük, ebbe a projektbe milyen felelősséggel és milyen feladatokkal szállhat be a két kisebbik, ellenzéki párt. Nagyon az az érzésem, hogy az RMDSZ 25 év után semmi egyebet nem csinál Peti András és csapata révén, mint próbál az erőforrásokra és a döntéshozatalra olyan módon rátelepedni, hogy semmilyen formában ne tudjon érvényesülni a belső ellenzéknek a véleménye és a döntéshozatali ereje” - mondta a politikus.
A témában Peti András városi RMDSZ-elnököt és alpolgármestert is megkérdeztük, ő hogyan látja a kialakult helyzetet és mit gondol a Vass Levente által megfogalmazott vádakról. Elmondta értetlenül és meglepődve áll azelőtt a közlés előtt, hogy a magukat belső ellenzéknek titulálók, illetve Vass Levente a szövetséggel szembeni viszonyát kívánja felülértékelni, vagy átértékelni, ami szerinte ellentmondásos, hiszen véleménye szerint valaki „vagy bent van, vagy kint”.
„Ha valaki belső ellenzéknek tartja magát, akkor az RMDSZ-től nem tud elhatárolódni. Ahhoz, hogy valaki belsőnek mondhassa magát, ellenzékről hiába beszél. Minden egyes közérdekű témában ütköztetjük az álláspontokat, jelen pillanatig is így történt és remélem, hogy a jövőben is érvényesül ez a gyakorlat, ami elengedhetetlen a legjobb döntések meghozatalához. Csak úgy tudjuk ütköztetni a véleményeket, ha mindenki a szervezeten belülinek tartja magát, részt vesz a munkában, a feladatok megoldásában.
Azért is állok értetlenül, mert az elmúlt két évben is rengeteg munka volt a szervezet életében. Csak hármat említenék meg: 2013 őszén az önálló székelyföldi fejlesztési régió létrehozására vonatkozó népszavazás kezdeményezésére folytattunk aláírásgyűjtő kampányt, majd 2014 tavaszán, az EP–jelöltek listájának támogatására kértük a marosvásárhelyieket, majd Kelemen Hunor államelnök-jelöltségét támogató aláírásokat gyűjtöttünk. Ezek a kampányok arról szóltak, hogy kimentünk a közterekre, az emberekhez, lakásukban kerestük fel őket. Volt rá példa, hogy egyidejűleg 50 helyszínen gyűjtöttünk aláírásokat sátorral, molinókkal, szórólapokkal felfegyverkezve. Ez egy óriási munka volt”- példálózott a városi RMDSZ vezetője.
Elmondta azt is, hogy az elmúlt hónapban több mint háromszor találkoztak Vass Leventéékkel, azonban azt nem kívánta elmondani, Vass Levente kivel érkezett ezekre a beszélgetésekre.
„Vass Leventének és három társának mindannyiszor megerősítettünk, hogy nyitottak vagyunk az együttműködésre, eddig is azok voltunk, szerettük volna, hogy a munkában minél többen önzetlenül és önkéntesen is részt vegyenek. Ennek érdekében fel is ajánlottunk két ügyvezető elnöki pozíciót, azért, hogy jelezzük, szívesen várjuk a csapatba. Annak örvendek viszont, hogy Vass Leventét is foglalkoztatja a jövő évi helyhatósági választások témája, ennek előkészítése, viszont ne csak arról szóljon a közeledés, hogy bizonyos tisztségeket szeretnének megszerezni, hanem a munkáról, az elmúlt három évről, és ennek a munkának a folytatásáról kellene beszélgetni” - mondta Peti András.
Vass Levente arra az állítására, mely szerint a kongresszusi helyek kapcsán nem sikerült megegyezni, Peti azt mondta, hogy ez is az egyik példája annak, hogy Vass Leventéék kizárólag a tisztségekről szeretnének beszélni, de egyébként egy kongresszusi helyet felajánlottak az egyik találkozó alkalmából.
„A kongresszusi küldött egy napra, egy alkalomra, egy adott döntésnek a meghozatalához feljogosított személy. Ezért gondoltuk azt, hogy sokkal tartalmasabb az, ha hosszútávon biztosítunk döntési jogkört a Vass Levente által delegált, megbízott személyeknek, ezért ajánlottuk fel az ügyvezető elnökségi tisztségeket. Egyik társának azonban felajánlottuk a kongresszusi küldötti minőséget, és most várjuk, hogy elfogadja vagy sem, és számítunk a jelenlétére, mint kongresszusi küldött. Nem akarom az illető személy nevét említeni, de szemtanúk tudják bizonyítani, hogy ez a felajánlás megtörtént, a szavunkat megtartjuk” - mondta.
Vass Levente azon kijelentésére, hogy ez a levél egy utolsó kísérlet arra, hogy érdemben leüljenek tanácskozni, Peti úgy vélekedett, ez már majdnem zsarolásnak tekinthető.
„Mi úgy gondoljuk, hogy mindenkinek helye van a szövetségben, soha nincs határidő szabva a beszélgetéseknek. Holnap is, és ezentúl is folytatni szeretném a beszélgetéseket, és megoldást szeretnék találni a problémákra, de egy megállapodáshoz nem két tárgyalófél, hanem két partner szükséges. A legutóbbi találkozónkon a marosvásárhelyi RMDSZ nőszervezete farsangi báljára meghívtuk Vass Leventét is, aki megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Ennek is nagyon örvendek és azt gondolom, hogy nincs akkora véleménykülönbség vagy akadály, mind ahogy ez első látásra, egyoldalúan kitűnhet abból a levélből” - fogalmazott Peti.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak