Nem adja fel Tőkés: beperelte Johannist az érdemrend visszavonása miatt
Kertész Melinda
2016. április 18. 12:43, utolsó frissítés: 12:43
A volt püspököt ügyvédje győzte meg, hogy pereljen igazáért. Kincses Előd szerint az érdemrend elvétele a forradalom áldozatai emlékének megcsúfolása.
Ügyvédje, Kincses Előd tanácsára, előzetes szándéka ellenére mégis perbe fogja az államelnököt az állami kitüntetésének visszavonása miatt Tőkés László. A periratot, amelyben perbe hívják Klaus Johannis államfő mellett az államelnöki dekrétumot ellenjegyző Dacian Ciolos miniszterelnököt is, a mai napon postázzák a Bukaresti Táblabíróságnak.
Megkeresésünkre Kincses Előd elmondta, Tőkés László az 1989-es forradalom kitörésében játszott szerepéért kapott kitüntetésének visszavonása alkotmányellenes, és mint ilyen, kérik az erre vonatkozó államelnöki dekrétum visszavonását. Mint kifejtette, azért alkotmányellenes, mert megsérti az alkotmány első szakaszának 3. bekezdését, amely leszögezi: „Románia demokratikus és szociális jogállam, amelyben a román nép demokratikus hagyományainak és az 1989. decemberi Forradalom eszményeinek szellemében, az emberi méltóság, az állampolgárok jogai és szabadságai, az emberi személyiség szabad fejlődése, az igazságosság és a politikai pluralizmus a legfelsőbb értékeket képviselik, és garantáltak”.
„Az alkotmány első szakaszának 3. bekezdése garantálja a 1989-es forradalom ideáljainak a tiszteletben tartását. Tőkés Lászlót éppen ezért tüntette ki a forradalom 20. évfordulója alkalmából Traian Basescu akkori államfő. Tőkésnek a forradalomban játszott szerepének kétségbe vonása alkotmánysértő” - mondta a a Transindexnek Kincses Előd.
Első körben arra várnak, hogy a Bukaresti Táblabíróság eldöntse, hogy megsemmisítik-e vagy sem az elnöki rendeletet. Ha a táblabíróság a felperes számára kedvezőtlen ítéletet hoz, akkor a Legfelsőbb Bíróságra és Semmítőszékre viszik tovább az ügyet.
„Ha ott sem járunk sikerrel, ami számomra egy kellemetlen meglepetés lenne, akkor az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulunk, hiszen a véleménynyilvánítás szabadságát súlyosan megsértette ez az államelnöki rendelet”.
Kérdésünkre elmondta, bár a kitüntetés visszavonását követően Tőkés László úgy nyilatkozott, hogy nem kíván az ügyben a bírósághoz fordulni, Kincses elmondta, végül ő maga győzte meg a volt püspököt, hogy ne hagyja annyiban az ügyet.
„Elmagyaráztam azt, hogy nem szabad ezt az elképesztő disznóságot szó nélkül lenyelni, mert ez nemcsak Tőkés László személyéről szól, hanem az 1989 decemberi forradalom hősi áldozatai emlékének a megcsúfolása, és azt a Szekuritátés igyekezetet támasztja alá, miszerint tulajdonképpen szinte semmi nem történt 1989 decemberében, vagy, hogy idegen hatalmak buktatták meg a nacionál-kommunista rendszert, nem pedig azok a fiatalok, akik csóré mellel mentek szembe a román szekuritátéval és katonasággal” - mondta el Kincses Előd.
Tőkés László 2009. december 14-én kapta meg a Románia Csillaga lovagi rangú állami kitüntetést, és a Románia Csillaga Érdemrend Tanácsának döntése értelmében Klaus Johannis idén, március 4-én keltezett államelnöki dekrétumában vonta azt vissza. A kitüntetés visszavonását azzal indokolták, hogy Tőkés nem méltó az érdemrendre, mert nem tiszteli Romániát. Tőkés kitüntetésének visszavonását Corina Cretu PSD-s politikus kezdeményezte, azt követően, hogy Tőkés 2013-ban, Tusványoson azt mondta: Magyarország vállaljon védhatalmi státuszt Erdély felett.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak