„Belőletek úgyis börtöntöltelék lesz!” Akad még javítanivaló a gyermekvédelmi rendszeren
Tőkés Hunor
2019. december 18. 16:36, utolsó frissítés: 17:36
Az állami gondozottak gyakran a pszichológusnak sem beszélnek a gondjaikról, mert úgy gondolják, hogy ő "az igazgató embere". Dávid-Kacsó Ágnessel beszélgettünk.
Több pénz megy el a romániai gyermekvédelmi rendszerből kikerült felnőttek segélyezésére és egészségügyi költségeire, mint amit az állam megpróbált megspórolni rajtuk, ráadásul a nevelők jelentős része még mindig képzetlen – tudtuk meg Dávid-Kacsó Ágnes pszichológustól. A BBTE Szociológia és Szociális Munka Intézetének oktatójával arról beszélgettünk, hogy mennyire sikerült ezt a rendszert az elmúlt 30 évben úgy átalakítani, hogy az valóban a gyerekek védelmét, testi-lelki jóllétét és biztonságát szolgálja.
'89 után az árvaházakat gyermekotthonokká, majd családi típusú otthonokká alakították, időközben a nevelőhálózat és az utógondozási program is beindult. A romániai gyermekvédelmi rendszerről szóló sorozatunkban megjelent első cikkünk itt olvasható.
Izolált környezetben a külvilág hallgat, a nevelők szava szent
Dávid-Kacsó Ágnes szerint nem könnyű megkülönböztetni a régi és az új rendszer hatásait. A jelenleg harminc év körüliek a régi rendszerben nőttek fel, azonban még a 20-25 év közöttiek is tapasztalhatták annak hatásait. Ennek az az oka, hogy a rendszer átalakítása fokozatosan történik, például még mindig léteznek olyan intézmények – családi otthonok, sürgősségi központok – amelyekben a gyermekek száma magasabb annál, mint amit a törvény megenged.
Dávid-Kacsó kiemelte, az intézményi lét már önmagában károsan hat a gyermek fejlődésére. Ervin Goffman Asylums című művét hozta fel példának, akinek a totális intézményekről írt tanulmánya alapműnek számít a szakmában. Ezek olyan szociálisan zárt közegek, ahol az élet összes eseménye egy téren belül zajlik és ahol a hétköznapok normái érvényüket vesztik. A bekerülő személy identitását elvesztve, sorstársaival együtt végzi az előre megtervezett és bürokratikus szabályok által behatárolt mindennapi tevékenységet.
Goffman a totális intézmények közé sorolta – a börtönök és a koncentrációs táborok mellett – a gyermekotthonokat is.
Dávid-Kacsó Ágnes szerint a régi gyermekotthonokat nagymértékű izoláltság jellemezte, hiszen gyakran az iskola is az intézményen belül működött. Az állami gondozásba bekerülő gyerekeknek minimális kapcsolata volt a külvilággal. Külső visszajelzés nélkül az intézményben dolgozók referenciaértékűvé váltak, a gyerekek csak az ők elvárásaikat és szokásaikat ismerhették. Volt, aki beletörődőt a sorsába, mások hallgatólagosan tiltakoztak. Aki lázadt, az bűnbakká és így a bántalmazások célpontjává válhatott.
A fizikai bántalmazásnál is rosszabb volt a pszichológiai terror
Dávid-Kacsó nemrégiben egy olyan kutatás készítésében vett részt, amelynek keretében 45 állami gondozottal készítettek interjút. Ezek alapján a legtöbb intézményben „vigyázgattak” a gyerekek fizikai épségére, de például a keresztúri gyermekotthonban „megszokott” volt, hogy a gyermekek fejét egy kulcscsomóval ütötték. Az egyik ott felnőtt fiatal azt mesélte, hogy már teljesen bogos volt a fejük az ismétlődő bántalmazástól. Mégsem ez fájt nekik a legjobban, hanem a pszichológiai bántalmazás. Folyamatosan azt mondták nekik: „Ti semmirekellőek”; „Belőletek úgyis börtöntöltelék lesz”. Az önértékelésük ettől a nullára süllyedt.
A pszichológus szerint a rendszeren belüli szabályok nem készítették fel valós élethelyzetekre a gyermekeket, és a gyerekvédelmi rendszert elhagyó fiatalok így képtelenné váltak az önálló életvitelre. Fény derült a nevelők képzetlenségére, és arra, hogy a gyerekekkel szembeni attitűdjüket többnyire a tartózkodás és a cinizmus jellemezte. Úgy viszonyultak hozzájuk, mintha „káposztát termesztettek volna”, mert nekik ez egy munka volt, amit teljesíteniük kellett: megoldották a takarítást, és nagyjából vigyáztak a gyerekek fizikai biztonságára, de nem a gyerekek érdekében tették ezt, hanem azért, mert féltek a számonkéréstől.
A kutatás részvevői olyan esetekről is beszámoltak, amikor gyermekotthonos társuk belehalt a fegyelmezésbe, a nevelők pedig egyszerűen elásták a hátsó kertben, mintha semmi sem történt volna.
A nyolcvanas évek észak-erdélyi gyermekotthonában történt esetre később fény derült és rendőrségi ügy lett belőle. Azonban azoknak a 4-6 éves gyerekeknek, akik ezt végignézték, rettegésben teltek a további évei, és a trauma hatásai a mai napig érezhetőek a mostanra 30 év körülieken.
Súlyos elhanyagolás, maradandó sérülésekkel
Egy-egy gyermekvédelmi intézményben egyidejűleg akár több száz gyerek is nevelkedhetett. A nevelők alacsony száma miatt zömük extrém elhanyagolástól szenvedett: szinte semmilyen törődésben, szeretetben, odafigyelésben nem részesültek. Egy szobában akár 20-30 gyerek is lakott. Az intimitás teljes hiánya mellett a fizikai alapszükségletek is hiányoztak, mint az étel vagy a fűtés. A tisztálkodás is futószalagon történt, heti egy-két alkalommal. A nevelők két óra alatt zavarták le a mosdatást, amit gumicsővel és a gyerekekre loccsantott szappanos vízzel végezték. Volt, ahol büntetésként a gyerekek szemébe öntötték a szappanos vizet.
A pszichológus szerint ez a dehumanizált bánásmód elképesztően károsan hatott a gyermekek személyiségfejlődésére, de neurológiai hatásai is voltak, ami általános jelenség volt. A neurológiai károsodás akkor következik be, amikor a csecsemőkorú gyerekek ilyen extrém elhanyagolásnak, alulstimulálásnak (ingerszegény környezetnek) voltak kitéve. Az ún. csecsemőotthonokban is, ahol a három év alatti gyerekek voltak elhelyezve.
Az extrém elhanyagolásnak az agy fejlődésére gyakorolt hatását világszerte kutatják, szakirodalmát a mai napig a romániai gyerekvédelmi rendszerben felnőtt gyerekekkel illusztrálják, amelyeket már külföldön, az örökbefogadott gyerekekről készítették EEG-vel. Ezeken megfigyelhető, hogy a gyerekek agyának egy része az érzékeny korban történt (általában hároméves kor előtt, de még hangsúlyozottabban mielőtt betöltötték az egyéves kort) extrém elhanyagolás következtében visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.
A rendszer bukása és a 2021-ig szóló átalakítási terve
Az 1990-es évek elején a német sajtó bejutott egy árvaházba, lefilmezte és lefényképezte az ott lévő embertelen körülményeket. A felvételek bejárták a világsajtót, láncreakcióként újabb külföldi sajtósok más-más esetekre derítettek fényt. Ennek hatására egyrészt több gyermeket is külföldiek fogadtak örökbe, másrészt a nyilvánosság és a közfelháborodás hatására Románia elkezdett egy emberközpontú rendszert kialakítani.
Dávid-Kacsó Ágnes szerint az új családi típusú otthonok megfelelőbb környezetet biztosítanak a gyermekek számára, mivel a nevelők jobban oda tudnak figyelni a gyermekre és szorosabb kapcsolatot tudnak kialakítani velük.
A pszichológus azonban azt tapasztalata, hogy az új rendszer is alapvető gondokkal küzd, ami elsősorban a nevelők szakképzetlenségéből fakad. Fontos, hogy a gyerekek segítséget kapjanak traumáik feldolgozásában, azonban ezt csak szakképzett nevelők segítségével lehet megvalósítani. A nevelőnek annyira fel kell lennie készülve, hogy felismerje a gyerek szükségleteit, még akkor is, ha végül nem ő az, aki segít a trauma feldolgozásban.
Ehhez képest a törvény nem ír elő semmiféle szakképzést, egyetemi alapképzést, csak érettségi szükséges ahhoz, hogy valaki nevelővé váljon. Még az intézményvezető esetében is csak felsőfokú végzettséget várnak el, nem kell kötelező szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkeznie.
A szakember ugyanakkor úgy véli, az országos költségvetésből kellene biztosítani a nevelők képzésének az anyagi fedezetét, és lehetőséget kellene teremteni arra is, hogy a nevelők tudják megbeszélni egymással illetve a szakemberekkel a különböző eseteket: hogyan közeledjenek bizonyos gyerekhez, hogyan kezeljék a viselkedési problémákat.
Az állam viszont a gyermekvédelmi rendszert (is) alulfinanszírozza, ami rövidlátó gondolkodásra vall, hiszen amit most megspórol a gyermekvédelmi rendszerben nevelteken, később annak többszörösét fizeti ki nekik szociális segélyek és egészségügyi kezelések költségeinek formájában.
Dávid-Kacsó szerint a gyermekek és a fiatalok zöme eleve traumával érkezik a gyermekvédelmi rendszerbe, és most is sok az olyan nevelő, aki nem tud megfelelő támogatást nyújtani számukra. A kisgyerekekkel könnyebb foglalkozni, a komolyabb gondok a serdülőkkel kezdődnek. A kezeletlen lelki sérelmek egyeseknél viselkedési problémákat okoznak.
A gyerekek a velük foglalkozó pszichológussal szemben néha jogosan szkeptikusak
Érdeklődésünkre, hogy a megújult rendszer által bevont pszichológusok munkája mennyire hatékony, a szakember elmondta, az interjúkból az derült ki, hogy az állami gondozottak a pszichológust a rendszer részének tekintik.
„Nem mindig téves a feltételezésük. Nem beszélnek a pszichológusnak gondjaikról, mert úgy gondolják, hogy ő az igazgató embere, és vissza fogja mondani neki, amiért hátrányos helyzetbe kerülhetnek. A 45 interjúalany közül voltak, akik arról számoltak be, hogy ez meg is történt velük” - mondta a pszichológus.
Hozzátette, a rendszer önvédelmi mechanizmusai jól működnek, visszaélések esetén a nevelők vagy a vezetőség megpróbálja eltüntetni a nyomokat, mielőtt a történtekről bármi is kiszivárogna. Akár a gyermekek kárára is igyekeznek fenntartani azt a látszatot, hogy minden rendben van az intézményekben.
Dávid-Kacsó úgy véli, az intézményeknek szakpszichológusokkal kellene külső szerződéseket kötniük, és létre kellene hozniuk egy olyan fórumot, ahová a gyerekek megírhatnák gondjaikat egy olyan személynek, aki nem az igazgató alárendeltje, viszont ellenőrizni tudja tevékenységeket és adott esetben számon is kérheti az illetőt.
Azok kerülnek az utcára, akik a leginkább sérülékenyek
A fiatalok abban az esetben maradhatnak 26 éves korukig az utógondozási rendszerben, ha sikerül elhelyezkedniük. Hat hónapot kapnak arra, hogy munkahelyet találjanak vagy pályát válasszanak maguknak. A pályaválasztás már önmagában is kihívás a fiatalok számára, mert nincs gyakorlatuk a döntéshozatalban: eddig a pillanatig az őket közvetlenül érintő kérdésekben is mások döntöttek helyettük.
Mivel nincs, hol lakniuk, a fiatalok többnyire maradni szeretnének és a kiszabott hat hónap vége felé bármilyen munkát elvállalnak, például rakodómunkásnak is elmennek. Mivel kényszerből vállalnak munkát, gyakran előfordul, hogy felmondanak. Így ismét az a veszély fenyegeti őket, hogy kiteszik őket a rendszerből.
„A családban nevelkedő gyerekeket sem rakják ki a szülői házból nagykorúságuk betöltése után. A pszichológus és egy-két pályaválasztási tanácsadás pedig nem képes biztos alapot adni a fiataloknak ahhoz, hogy önálló életüket elkezdjék. Nem logikus, hogy pont azokat teszik ki a rendszerből, akiknek semmiféle megélhetési lehetőségük nincs – hangsúlyozta a pszichológus.
Szerinte gyakran olyan alapproblémák maradnak megoldatlanok, mint például az identitásválság. Nem sikerül olyan kérdéseket megválaszolniuk, mint például az, hogy „Ki vagyok én?”, „Miért és kinek a hibájából nőttem fel a gyermekvédelmi rendszerben?”, Értékes vagyok-e annak ellenére is, hogy a szüleim nem akartak felnevelni?”, „Képes vagyok-e ellátni magam, miben vagyok jó?”. „Így vágni bele az önálló életbe olyan, mintha alap nélkül építenének házat” - érvelt a pszichológus.
Fotó: Ben Wicks on Unsplash
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak
