Veszélyben a Szénafüvek a környezetvédelmi tárcán belül zajló bürokrácia miatt
2009. szeptember 29. 13:35, utolsó frissítés: 13:35
Bizonytalanná tette a Zöld Erdély Egyesület a Kolozsvári Szénafüvek természetvédelmi területének kezelői, illetve felügyelői státusát egy márciusban érvénybe lépett minisztériumi rendelet.
Az egyesület tagjai – státusukat tisztázandó – többek között a megyei Környezetvédelmi Hivatalthoz fordultak, ám az intézményben azt a választ kapták, már nem tartozik hatáskörükbe a Zöld Erdéllyel ez ügyben kötött szerződés meghosszabbítása, mert ezt a felelősséget a Védett Területek Országos Ügynökségére ruházták át.
„Ez a 2006 óta ígért állami intézmény a mai napig sem működik. Nicolae Nemirschi környezetvédelmi miniszter a nyár folyamán megígérte, a Védett Területek Országos Ügynöksége a Környezetvédelmi Minisztérium főosztályaként fog létrejönni, azonban ez nem történt meg.
A Zöld Erdély Egyesületnek közben három olyan projektje is fut a Kolozsvári Szénafüveken, amelyet még az említett jogszabály érvénybe lépése előtt elkezdett. Mivel a kolozsvári Környezetvédelmi Hivatal elvesztette hatáskörét a felügyelői igazolványaink idei hitelesítésére, kezelői tevékenységeink korlátozottak. Többek között nincs jogunk megállítani olyan káros emberi beavatkozásokat, amelyek a természeti értékeket és a kiépített infrastruktúrát érintik” – áll a Zöld Erdély Egyesület közleményében.
Egyébként a helybéliek kaszálónak, legelőnek használják, és több ízben is felperzselték a területet, amelyen több védett növény is őshonos. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak