Marius Oprea: nincs politikai akarat, hogy felelősségre vonják a kommunizmus bűneinek elkövetőit
2011. július 22. 11:48, utolsó frissítés: 14:38
Nincs olyan politikai erő, amely jelenleg Romániában elég erős és befolyásos lenne, hogy a kommunizmusban elkövetett bűnökért a felelősségre vonást kieszközölje, hogy a volt Securitate tisztjei, informátorai tetteikért bíróság elé állíthatók és elítélhetők legyenek – mondta pénteken Tusnádfürdőn Marius Oprea történész.
Traian Băsescunak és a PDL-nek, ha lett volna igazi szándék bennük, eddig már többször is lehetőségük lett volna elindítani ezt a folyamatot, de nem tették. Az RMDSZ pedig nem rúg labdába ebben a meccsben – fejtette ki a közönség kérdésére Oprea. Nincs valódi belpolitikai akarat, hogy megoldják ezt a problémát, hogy valóban megtisztítsák morálisan a társadalmat. A történész csak abban az esetben lát esélyt a romániai politikum hozzáállásának megváltozására e téren, ha Brüsszelből érkezik nyomás. A holokauszt és a kommunizmus alatt elkövetett bűnök egy érem két oldalát jelentik, és az érem neve: emberiség elleni bűntett – mondta Oprea, aki mesélt családja üldöztetéséről, illetve arról a kutatásról is, amelyet a diktatúra civil áldozatainak beazonosítása érdekében végeznek, többek közt sírok feltárásával. (Lásd bővebben: Miért kell kihantolni a kommunizmus halottait?)
A történész a Kommunizmus Bűneit Kivizsgáló Központ (CICCR) vezetője, amelynek célja feltárni a romániai kommunista diktatúra bűntetteit, emberijog-sértéseit, beazonosítani a rezsim nevében elkövetett bűnök felelőseit, a nyilvánosság és az illetékes intézmények elé tárni ezeket az adatokat, támogatni minden olyan törvénykezdeményezést, jogi eljárást és tudományos kutatást, amely a bűnösök büntetőjogi és morális felelősségre vonását célozza. A CICCR a Kommunizmus Áldozatainak Emlékére Egyesület projektje.
Arra a kérdésre, hogy egy volt szekusok nevét tartalmazó listát nem lehetne-e kiszivárogtatni, interneten bárki számára elérhetővé tenni, a történész felhívta a figyelmet, hogy egy része egy ilyen listának megjelent az Academia Caţavencuban. Arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, ha a kommunizmus idején gyanús körülmények között eltűnt egy rokonuk, ismerősük, vagy tudomásuk van ilyen esetről, vegyék fel a kapcsolatot a központtal, az elérhetőségek a www.condamnareacomunismului.ro honlapon megtalálhatóak, írjanak levelet, és ők foglalkoznak az üggyel. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak