2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Európa Ifjúsági Fővárosa: Kolozsvár bejutott a döntőbe

2012. július 04. 13:11, utolsó frissítés: 13:38

Kolozsvár bejutott a 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa címért versengők döntősei közé. A pályázat első fordulójának eredményeit július 4-én, kedden brüsszeli idő szerint délben tette közzé az Európai Ifjúsági Fórum (European Youth Forum) sajtóközleményben.


Kolozsvár Varna (Bulgária), Ivanovo (Oroszország) és Vilnius (Litvánia) városával versenyzik a döntőben a cím elnyeréséért.

Farkas András, a projektet kezdeményező PONT Csoport elnöke a Transindexnek elmondta, nem pusztán egy ifjúsági programról van szó, hanem egy olyan folyamatról is, amely a város gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul: bekerül az európai ifjúsági körforgásba, erősíti ismertségét európai szinten, fejleszti turizmusát és egyben arra is megoldást talál, hogy a fiatalok hogyan lehetnek a gazdasági fejlődés fontos humán erőforrásai. Nem utolsó sorban Kolozsvár 20-25 év múlva ezek a fiatalok által lesz vezetve, ezért igen fontos, hogy már most szerves alkotóelemei legyenek a város jövőképének fejlesztésében.

Rámutatott, a program fő üzenete a SHARE, amelynek értelmében Kolozsvár minden lakójának és fiataljának részesülnie kell a városból, ugyanakkor Európa is kaphat ízelítőt Kolozsvár értékeiből, miközben a város is aktívan részt vállalhat az európai folyamatokban, életben.

Kolozsvár a Youth@Kolozsvár 2015 a PONT Csoport kezdeményezése, amelyet Kolozsvár Polgármesteri Hivatala felvállalt (a pályázatot is a város nyújtotta be), illetve amelyhez a program előkészítése során további 30 ifjúsági szervezet és további több mint 40 helyi, országos közintézmény és civil szervezet is támogatott.

A második forduló keretében Kolozsvár részletes értékelést és észrevétel-listát kap arra vonatkozóan, hogy miként javítsa fel elkészített programtervét 2012. október 1-ig. Ezt követően egy második elbírálási fázis következik, melynek következtében az idei év novemberének végén, Mariborban hivatalos környezetben kerül kihirdetésre a 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosa cím nyertese.

A kezdeményezés hivatalos kommunikációs felületei a kolozsvar2015.ro (román nyelven a cluj2015.ro), illetve a facebook.com/cluj2015 közösségi oldal. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS