Május 16-án lesz a Mikó-per első tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon
2013. január 25. 14:27, utolsó frissítés: 14:27
Májusban lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indított per első tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon - olvasható az intézmény honlapján. A közlemény szerint a fellebbviteli per első tárgyalását május 16-án tartják.
A per azt követően került át a legfelsőbb bíróságra, hogy az egyik vádlottat, Markó Attilát decemberben parlamenti képviselővé választották Romániában.
A törvények szerint a parlamenti képviselők peres ügyét csak a Legfelsőbb Bíróság tárgyalhatja, ezért január 15-én az illetékes táblabíróság a legfelsőbb bíróságnak továbbította az ügyet. Ez utóbbi most döntött az első tárgyalás időpontjáról.
A perben első fokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Markó Attila volt államtitkárt és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját. Silviu Clim, az igazságügyi minisztérium volt jogi tanácsadója három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ők hárman tagjai voltak annak a restitúciós bizottságnak, amely 2002-ben határozott arról, hogy az iskolaépületet visszaszolgáltatják a református egyháznak.
Az alapfokú bírósági ítélet elrendelte a visszaszolgáltatási határozat megsemmisítését, és 1,13 millió lejes kártérítés megfizetésére kötelezte a református egyházat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak