Martonyi: a kisebbségi kérdés nem belügy
2013. március 04. 19:58, utolsó frissítés: 19:58
Magyarország és Románia kormánya is úgy érzi, hogy a kisebbségi kérdés nem belügy - hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter Bukarestben, ahol hétfőn román kollégájával, Titus Corlăţeannal közösen vesz részt a magyar-román Stratégiai Partnerségi Nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett konferencián.
Magyarország sosem vitatta el egyetlen országnak a jogát sem, hogy a Magyarországon élő kisebbségek ügyében szót emeljen - tette hozzá, és kifejezte reményét, hogy ezt a jogot a magyar kormánytól sem akarja senki sem elvitatni.
A konferencián elmondott beszédében Martonyi János rámutatott, Románia és Magyarország érdekei közösek, és a kelet-közép-európai térségben az államoknak egymással kell összefogniuk. Ehhez azonban kölcsönös bizalom kell és kellő visszafogottság a retorikában - tette hozzá.
Kifejtette: a tíz éve aláírt magyar-román stratégiai partnerségi nyilatkozattal összekapcsolódott a két ország sorsa, mind az euroatlanti, mind az európai uniós integráció szintjén. A jövőre nézve Románia is sok tekintetben együtt tud működni a két ország, például a román schengeni csatlakozás kiteljesítése, az európai munkaerőpiac, vagy az euró-övezetbe való belépés terén - mondta Martonyi János.
A külügyminiszter szerint a vitákra is szükség van, de "veszekedésre" nem a két ország kapcsolatában. A kisebbségi kérdésre utalva azt kérte Romániától, hogy vegye figyelembe az adott közösség álláspontját, amikor a sorsukat érintő kérdésekről dönt. Hozzátette, az is természetes, hogy Magyarország támogatja a romániai magyarság törekvéseit, legyen szó a közigazgatás átszervezéséről, vagy az államosított javak visszaszolgáltatásáról.
Az évfordulós ünnepségen a két külügyminiszter, Bukarestben akkreditált nagykövetségek diplomatái és volt román külügyminiszterek vettek részt. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak