Megszámláltattak Andrei Marga napjai az ICR élén?
2013. június 13. 12:17, utolsó frissítés: 12:19
Meg vannak számlálva Andrei Marga napjai az ICR élén – értesült USL-közeli forrásokból a pesurse.ro. Ezek szerint a volt külügyminiszternek és a BBTE volt rektorának menesztésére azután kerül sor, hogy a szenátus nem fogadja majd el az ICR tevékenységéről szóló jelentést.
A források úgy tudják, hogy a szerdai kormányülésen a miniszterelnök megjegyezte, az „ICR dolgai nem működnek jól”, és arra kérte Daniel Barbu kulturális minisztert, hogy a szenátus szakbizottságával együtt készítsenek egy részletes jelentést az ICR eddigi működéséről.
Az értesülések szerint besúgói múltja mellett Margának azt is felróják, hogy diktatórikus módon vezeti az ICR-t, és sajátos módját választotta a szenátussal és a szaktárcával való kommunikációnak. (pesurse.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak