Összehívták a közgyűlést Tőkés érdemrendje ügyében
2013. szeptember 04. 08:20, utolsó frissítés: 09:06
Összehívták a Románia Csillaga érdemrend közgyűlését, miután a rend hét tagja azt kérte, hogy vonják vissza a kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőtől - jelentette be kedden Traian Băsescu államfő.
A közgyűlést a rend titkársága hívta össze szeptember 19-re, hogy a legmagasabb állami kitüntetés több mint 1300 birtokosa megválassza a rend héttagú becsületbíróságát.
Băsescu rámutatott: csak az érdemrend becsületbírósága dönthet úgy, hogy a rend valamelyik lovagja esetleg méltatlanná vált a kitüntetésre, és ennek alapján lehet kibocsátani az érdemrend visszavonásáról szóló elnöki rendeletet.
Tőkés Lászlót azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, amikor azt javasolta: Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Augusztus 23-án Victor Ponta miniszterelnök hivatalos átiratban kérte Basescutól az EP-képviselő kitüntetésének visszavonását, amit az elnöki hivatal az érdemrend belső szabályzatára hivatkozva hárított el. Az államfő szóvivője rámutatott: az érdemrend visszavonását csak olyanok kezdeményezhetik, akik maguk is az illető magas állami kitüntetés birtokosai, kérésüket pedig a rend becsületbírósága hivatott elbírálni.
Az érdemrendek öt éves mandátummal választott héttagú becsületbíróságai azok felett "ítélkeznek", akik méltatlan cselekedeteikkel erkölcsi kárt okoznak a rend birtoklóinak. A testület azok esetében illetékes, akiket nem ítélt el jogerősen valamilyen büntetőbíróság, ez utóbbi esetben ugyanis az államfő maga dönthet a kitüntetés visszavonásáról.
Victor Ponta kormányfő pénteken közölte: teljesültek a jogi feltételek az érdemrend visszavonására, ugyanis az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint a vele szorosan együttműködő Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) több vezető politikusa - akik birtokosai ugyanennek az állami kitüntetésnek - az elismerés visszavonását kérte az elnöki hivataltól.
Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak