November 20-ra ígért döntést a Tőkés kitüntetésének visszavonását tárgyaló becsületbíróság
2013. október 18. 20:35, utolsó frissítés: 20:35
November 20-án fog dönteni Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetésének esetleges visszavonása ügyében a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága - közölte a testület pénteki ülése után Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke, a becsületbíróság tagja.
Haiduc hozzátette, nem Tőkés László kérésére halasztották el - immár harmadszor - a döntést az ügyben, hanem azért, mert a szabályzat hatvan napot biztosít a mérlegelésre, és egy "terjedelmes dossziéról" van szó.
Tőkés László csütörtökön levélben kérte az ülés elnapolását, és ismételten kérte a becsületbíróság tagjait: tartsák tiszteletben alkotmányos jogát, és tegyék lehetővé, hogy ügyvédje lássa el védelmét. Az EP-képviselő Kincses Előd ügyvédre bízta képviseletét, de a testület ezt nem fogadta el, ragaszkodott személyes jelenlétéhez.
Gabriela Vrânceanu Firea, a becsületbíróság másik tagja pénteken azt mondta, miután két alkalmat is felajánlottak Tőkés Lászlónak álláspontja ismertetésére, a testület szabályzata szerint nem kell többé meghívniuk, és távollétében, szavazással dönthetnek ügyében. Mindamellett készek meghallgatni, ha mégis eljön a becsületbíróság november 20-i ülésére.
Hozzátette: most már a becsületbíróság valamennyi tagja kifejtette álláspontját, pénteken meghallgatták Corina Creţu európai parlamenti képviselőt is, aki - az érdemrend birtokosaként - hivatalos átiratban kérte Tőkés László kitüntetésének visszavonását.
Tőkés László a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelynek visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte, miután az EP képviselő azt kérte: Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
Traian Băsescu államfő - aki maga is bírálta Tőkés László kijelentését - rámutatott: csak akkor bocsáthatja ki az érdemrend visszavonásáról szóló elnöki rendeletet, ha az érdemrend héttagú becsületbírósága megállapítja, hogy az EP-képviselő méltatlanná vált a kitüntetésre. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak