Borbély szerint az RMDSZ sikere is a decentralizációs törvény
2013. november 19. 11:56, utolsó frissítés: 11:56
Az RMDSZ sikerének is tartja Borbély László, a szövetség politikai alelnöke azt, hogy Romániában újabb központi intézményeket utalnak önkormányzati hatáskörbe a decentralizációs törvénnyel, amelyet parlamenti vita nélkül kíván elfogadtatni a kormány.
A politikus az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: a magyar közösségnek a legfontosabb az, hogy a jogszabály közelebb hozza a döntéshozatalt az állampolgárhoz.
"Az önkormányzataink, ahol többségben vagy hangsúlyosan ott vagyunk, olyan kérdésekben tudnak dönteni, amelyekben eddig Bukarestben döntöttek" - mondta Borbély László.
Hozzátette: az RMDSZ frakció tagjai nem támogatják aláírásukkal azt, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal próbálja hátráltatni a törvény hatályba lépését. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak