Toró: az RMDSZ-nek sem az EMNP, sem a szavazataik nem kellenek
2014. február 28. 11:52, utolsó frissítés: 11:52
Az RMDSZ az EMNP-vel kötendő választási koalíció visszautasításával azt üzente, hogy nincs szüksége se rájuk, se a szavazataikra, ezért felelős megoldást kellett találniuk, és ez volt az, hogy nem állítanak saját listát - mondta Toró T. Tibor EMNP-elnök a Krónikának adott interjújában. Toró szerint megtalálták a megoldást azzal, hogy Tőkés László az EMNP stratégiai partnere, a Fidesz "európai parlamenti csapatában folytathatja munkáját, és továbbra is felléphet Brüsszelben a Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések érdekében".
Az EMNP elnöke azt mondta, a pártnak 2016-ig meg kell erősödnie, és ekkor jön el az ő idejük. Az RMDSZ-MPP tágyalásokról úgy vélte, az RMDSZ olyan MPP-s tisztségviselőkkel készül "komoly tartalom és tét nélküli látszatmegállapodást kötni", akik egyre távolabb kerülnek tagságuktól. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak