Bűnvádi eljárás indul Laura Georgescu CNA-elnök ellen
2014. szeptember 05. 11:55, utolsó frissítés: 12:08
Bűndvádi eljárás indul Laura Georgescu CNA-elnök ellen. A Mediafaxnak törvényszéki források úgy nyilatkoztak, hogy a vád szerint közbenjárt a CNA-nál a Piatra Neamţ-i polgármester által vezérelt Giga TV működési engedélyének újra megadásáért.
Georgescu tagadta a vádat, mondván: ha közbenjárt volna, akkor ő maga is az engedély megadása mellett szavazott volna, amit azonban nem tett meg.
A CNA-elnököt pénteken hívták be a DNA-hoz, hogy ismertessék vele a bűnvádi eljárás megindítását. Ugyanebben az ügyben Viorel Hrebenciuc PSD-s képviselő és Narcisa Iorga CNA-tag ellen is eljárás indul. Hrebenciucot azzal vádolják, hogy beavatkozott a CNA működésébe azzal, hogy befolyásolni akarta a döntésüket, Iorgát pedig azzal, hogy a Piatra-Neamţ-i polgármesternek sugallta, hogy Hrebenciuchoz forduljon közbenjárásért.
Az audiovizuális törvény szerint a CNA tagjainak és elnökének a leváltása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben a parlament illetékes szakbizottságai közösen kérik ezt, és vagy arra hivatkoznak, hogy az illető hat hónapnál hosszabb ideig nem volt képes betölteni a tisztséget, vagy hogy a bíróság jogerősen és véglegesen elítélte egy büntetőjogi perben. A tisztségből való leváltás azért van ilyen feltételekhez kötve, hogy az intézmény politikai befolyásolását elkerülhessék. Georgescunak még négy évig érvényes a mandátuma. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak