Megsemmisítési felfolyamodványt nyújtanak be a Mikó-perben
2015. február 12. 09:44, utolsó frissítés: 10:45
Megsemmisítési felfolyamodvány lehetőségével él a Mikó-per elítéltjeinek ügyében az Erdélyi Református Egyházkerület - mondta el Kapcza Mikolt, az egyházkerület ügyvédje a Krónikának. A felfolyamodványt, amely csak az elítéltekre vonatkozik, az ingatlanra nem, már benyújtották a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez. Amennyiben a bíróság elvi jóváhagyást ad erre, megkezdődhet a tárgyalás, amelynek kimenetele kétesélyes, viszont ha nincs jóváhagyás, az ügy lezárult, közölte az ügyvéd.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a lapnak azt mondta, előkészítik a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára benyújtandó periratot is, amelyet március végéig nyújtanak be. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak