2016-ra és 2017-re se kap engedélyt a Székely szabadság napjára az SZNT
2015. március 04. 15:26, utolsó frissítés: 15:30
2016-ban és 2017-ben sem tarthat március 10-én Marosvásárhelyen tiltakozó felvonulást a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte az e megmozdulásra előterjesztett kérelmeket – közölte az Agerpres hírügynökség.
A bizottság arra hivatkozott, hogy az SZNT által megjelölt felvonulási útvonalon felújítási munkálatokat fognak végezni az elkövetkező időszakban, és törvény tiltja, hogy építőtelepeken szervezzenek tömegmegmozdulásokat.
Az SZNT nevében eljáró Siculitas egyesület azért folyamodott a polgármesteri hivatalhoz már 2015 februárjában a 2016-os és a 2017-es rendezvények ügyében, mert az idei kérelmét többek között arra hivatkozva utasították el, hogy a tervezett felvonulás útvonalába eső helyszínen a húsvét előtti böjti szokásokkal kapcsolatos rendezvény megtartását engedélyezték. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak