Minden történelmi egyházzal aláírta az oktatási minisztérium a vallásórákra vonatkozó egyezményt
2015. június 04. 08:48, utolsó frissítés: 08:48
„Az RMDSZ által folytatott hosszas tárgyalások következtében az összes erdélyi történelmi egyház aláírta a tanügyminisztériummal azt a protokollumot, amely a felekezeti jellegű iskolákra és a vallásoktatásra vonatkozott. Ez a folyamat ma délelőtt zárult, amikor a Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyházzal is aláírta a felekezeti oktatásra vonatkozó egyezményt az oktatási szaktárca. Egy nagyon fontos momentum tanúi vagyunk, hiszen sok év után egyfajta szerződéses viszonyban rendeződik az állam és az erdélyi történelmi egyházak közötti kapcsolat” – tájékoztatott Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője, az alsóház oktatásügyekért felelős bizottságának tagja.
Szabó Ödön elmondta, hogy a tanügyminisztérium az elmúlt időszakban az unitárius és református, katolikus, valamint június 3-án az Evangélikus-Lutheránus Egyházzal is megkötötte azt a szerződést, amely a vallásoktatásra vonatkozik.
„A szerdán aláírt egyezmény is azoknak a hosszas egyeztetéseknek az eredménye, amelyet az RMDSZ folytatott a szaktárca illetékeseivel. Most zárult le ez a folyamat, hiszen a tanügyminisztérium a négy erdélyi történelmi egyházzal külön egyezményt írt alá a felekezeti jellegű iskolákra és a vallásoktatásra vonatkozóan. Mint az ismert, a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény értelmében az oktatási szaktárcának egyezményt kellett aláírnia a Romániában elismert egyházakkal a felekezeti oktatásra vonatkozóan, ám a tavalyi év végéig a törvényes előírások csak az ortodox egyházzal szemben valósultak meg. A protokollum annak a munkának az eredménye, amelyet az RMDSZ a magyar közösség érdekeinek az érvényesítéséért végez, nagy eredmény, hogy nem egészen fél év alatt sikerült mind a négy egyházzal véglegesíteni a protokollumot” – ismertette Szabó Ödön parlamenti képviselő. (rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak