Mikó-ügy: ismét elhalasztották az ítélethirdetést
2018. november 08. 16:47, utolsó frissítés: 16:59
A legfelsőbb bíróság ismét elhalasztotta a jogerős ítélet kihirdetését a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciós perében - közölte az MTI-vel Stelian Bodeanu, a bíróság szóvivője.
A bírói testület ezúttal november 22-re tűzte ki az ítélet kihirdetését. A csütörtöki volt az ítélethirdetés harmadik elnapolása.
A Székelyföld egyik legrangosabb iskolájaként számon tartott tanintézet épületeit az 1948-as kommunista államosítás során a református egyháztól vették el. A román állam 2002-ben visszaszolgáltatta az ingatlanokat a református egyháznak. Később azonban egy feljelentés nyomán a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) büntetőpert indított a visszaszolgáltatási kérelmet elbíráló bizottság tagjai ellen, akiket 2014 novemberében jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, az ingatlanokat pedig újra államosították.
Az egyház újabb restitúciós kérését 2016 májusában elutasította a restitúciós bizottság. Az elutasító határozat megsemmisítéséért indított perben első fokon eljáró brassói táblabíróság nem fogadta el az egyház érveit. A legfelsőbb bíróság a Brassóban 2016 decemberében hozott ítélet ellen benyújtott egyházi fellebbezés ügyében hirdet ítéletet. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak